Forrás, 1995 (27. évfolyam, 1-12. szám)
1995 / 3. szám - Fried István: Líra, irodalomértelmezés, vers(kötet) (Magyar költők, magyar költészet az 1990-es évtizedben)
vele való foglalkozás. Hogy mennyire „posztmodern” ez a fajta líra, valószínűleg kevésbé fontos kérdés; s esetleg azt sem kell mindenáron kimutatni, hogy az emlegetett (bár nem találomra kiválasztott, mert a maguk módszerével mégis reprezentatív) költők egy és ugyanazon költészetelképzelés hívei volnának. Elsó'sorban az a tény hozza őket egymás közelébe, hogy kötetben, ciklusban gondolkodnak. Ennek (és ez volt kiinduló feltételezésem) voltak és vannak következményei, amelyek alkalmasaknak tetszenek bizonyos tendenciák és költői magatartás-típusok leírására. Azt majd egy jóval későbbi vizsgálat után fogjuk talán tisztábban látni, hogy fotendenciáról van-e szó, vagy csupán időleges irányzatról; mint ahogy azt is, miképpen illeszkedik az említett költők életművébe az elemzésre vagy bemutatásra kiválasztott néhány vers, a ciklus jellemzőnek hitt darabja. Ugyancsak bizonytalan vagyok abban, hogy merre tart költőink útja, további élet- és költészetprogramjuk hasonló területeken tanyá- zást, vagy pedig újabb csapások fóllelését tűzi ki megoldandó feladatul. A ciklusképző szándék azonban poétáinknál nyilvánvaló, a megszerkesztettség eszerint igényként merül föl. Az egyetemes elbizonytalanodás-elbizonytalanítás évadában ez a fajta szerkezetbe fogózás a költészet hatalmát, a költő erejét, vagy pedig költészetbe vetettségét példázhatja, a világ és az én meg- szakított-megszakadt kapcsolatában a költő nyelvteremtő erejével támaszt föl - újjá - régvolt világokat. Megkettőződik, megsokszorozódik, hogy eljusson önmagához; leplezi magát, hogy kibeszélhesse a kibeszélhetetlent. Nem alkalomszerűen szól, hanem jelenléte, ittléte állandó. Minthogy nem hihet a megértésben, önmagát értelmezi, a világot értelmezi, és az értelmezés segítségével teszi a múltat jelenné, a jelent meg múlttá. Az időben egymástól messzi került jelenségek, életek így lesznek költészetté, MOST-tá, ugyanakkor nyitottak maradnak a további átváltozások lehetőségeire. Kovács András Ferenc bírálóihoz címzett születésnapi verse (Ti- szatáj 1993/9.) úgy emeli át kettejük közös jelenébe a Születésnapomra játékosságát, hogy a saját szituáltságát költőlétté stilizálja, József Attila versleleményét akképpen úja tovább, hogy visszautal a versformára, a hangnemre, s egyben a kételyt szólaltatja meg: „Magamnak túl nehéz terű/ vagyok - nem vált meg vers, / se bű. / Sebaj.” E „kancsal” rímmel sem akar azonban költőnk taní-tani... Jegyzet A jelen dolgozat bevezetésképpen készült olyan verselemzésekhez, amelyek néhány, az 1990-es években megjelent vers világát volnának hivatva földeríteni. Valamennyi költemény ciklus része, vagy elképzelhetőleg ciklus része (lesz). Nem foglalkozom az 1990-es évek teljes verstermésével, csak néhány, tetszőlegesen kiválasztott jelenséggel. Anélkül teszem ezt, hogy bármiféle nagy horderejű következtetést kívánnék levonni. 80
