Forrás, 1995 (27. évfolyam, 1-12. szám)
1995 / 1. szám - Visky András: Vércseh (hangjáték)
APA: Igen, igen... Egyetlen villanyégő a nagy kelet-európai éjszakában. Nappali világosság! Nagy kitüntetés... Mit mond a falu? Ezredes és őrnagy? Úgy akkor régi ismerősök alighanem. Személyem kitűnő szakértői. ANYA Ne nyugtalanítsa... Isten mindent lát... APA: Magáz? ANYA: Magáz? (Nevetnek.) APA: Szóljon a fiúknak, ne verjék le a villanykörtét. Mióta idejárnak ezek, állandóan konspirálnak. Pusmognak! A padlásról lesik, mi történik a ház előtt. ANYA: Na és mi történik? APA: Magam is ezt kérdem. Majdcsak bejönnek, ha érdekelné őket valami. ANYA: Kivonultak a temetésre... Nagy tisztesség... Gyorsíró jegyezte, amit maga mondott. APA: Egyszerű megfélemlítés, amiért nem ítéltem el aláírásommal a Prágát megszálló csapatokat. ANYA: És? Megmenekült? APA: Kicsoda? ANYA: Hát Prága! APA: Én felszabadítottam mindenesetre. Egyes egyedül. Ha nem is Prágát, hát magamat. (Csönd.) Fél? ANYA: Akkor is így kezdődött, emlékszik? Villanyégőt szereltek a ház elé, az egyetlen volt az utcában, majd megmérgezték a kutyát. Ösztöneink meg arra hajtanak, hogy újra magázódjunk. Hogy szokjuk az idegenséget. A következő esemény meg már az, hogy karikagyűrűjét észrevétlenül a tenyerembe ejti, mielőtt elmenne. Eljegyez az egyedülléttel. Aztán meg elmegy. Elmegy? Viszik. Éppen tíz éve történt, ötvennyolcban. Ott álltam maga mögött, mikor kihirdették az ítéletet, mint egy menyegzői tanú. Csak az évek számát értettem meg, de azt is csak akkor hittem el, amikor hátrabilincselt kezéből tenyerembe hullt a jegygyűrűje. Emlékszik? APA: Azóta mégiscsak eltelt tíz év, valamit csak változott a világ. ANYA: Sokat, mondhatom. Akkor a remény neve Budapest volt, most meg Prága. Pontosabb, ha azt mondjuk: a reménytelenség neve. Ugyanúgy féltek akkor is, két évet vártak ötvenhat után, míg suttyomban teletömködték a börtönöket magukkal. APA: Lám-lám, ezt az országot nemcsak a forradalmak kerülik el, ide a megtorlások is később érkeznek. ANYA: Azzal vigasztaltak engem, hogy majd levélben fog hazaérkezni. Egy hír marad magából, semmi több. Az utolsó Szabad Európa Rádió-jelentés felőlünk. APA: Az időknek tudója egyedül az Isten. (Zene.) EZREDES: Ön semmitől sem fél, tiszteletes. APA: Téved, ezredes úr. Személyes szabadságom elvesztésétől. A legjobban ettől rettegek. EZREDES: Akkor hát? Alá kell írnia a nyilatkozatot, és máris szabad. Egy szavamba kerül. APA: Ne fáradjon, kérem. Ön félreértett engem. Szabadságom felett ön nem rendelkezik. EZREDES: Amennyiben beéri belső szabadságával... Vagy talán egyetért a megszállással, a lerohanással, a belügyekbe való beavatkozásokkal? 6
