Forrás, 1995 (27. évfolyam, 1-12. szám)
1995 / 1. szám - Visky András: Vércseh (hangjáték)
APA: Válaszomat ön nagyon jól tudja, ezredes úr. Amiképpen én is tudnám az önét, ha azt a kérdést tenném fel, hogy vajon ön a maga részéről egyetért-e a prágai tüntetések célkitűzéseivel? EZREDES: A nyilatkozat erre nem vonatkozik, tiszteletes. APA: Amiért is, már megbocsásson: hazug nyilatkozat. EZREDES: Az egész világ tapsol most Romániának, tiszteletes. APA: Akkor ezzel miért nem elégszik meg a hatalom, és követeli egy falusi pap jóváhagyását? Ha óhajtja, megmondom a választ. EZREDES: Nem óhajtom, tiszteletes. (Zene.) APA: Ez nagyképűség volt, az ... Beismerem! Még hogy személyes szabadságommal nem rendelkezik. Utána meg aláírta helyettem, minden bizonnyal a feletteseitől való félelemtől. Vajon milyen lehet a hatalmi félsz? Másmilyen? Nem tudom. De most mintha én is félnék. Talán mert nem tudok rájönni, miért is vagyok újra ilyen érdekes nekik. Cudar dolog ez a találgatás. És fárasztó. Kijönnek a faluba nap mint nap, megállnak az utca túloldalán és... És nem csinálnak semmit... Járkálnak... Azt mondják, a temetőbe is kisétálnak. És mintha mindenki értené a faluban, hogy miért. Csak én nem. Pillanatok alatt elterjedt a hír, hogy őrzik a Beliczay sírját... Nehogy feltámadjon vagy mi... (Nevet.) Az utolsó földesúr, a táj nagy szülöttje, amint az álruhás őrök szeme láttára kikel a sírból... (Nevet.) Rossz, kérem, nívótlan. Márpedig, ha egy sírt őriznek, hatóságilag megfigyelés alatt tartanak, abból mindig kikéi valami! Abból feltámadás lesz, tudjuk a szakirodalomból. Ok is tudják, ám a hatóság rendszerint elvéti az értelmezést. Mégsem tudok elaludni, csak ha hallom, hogy már elmentek. Ha egyáltalán elmentek. (Hangja lehalkul. Az ágyban beszélgetnek.) ANYA: Fáradt... APA: Megfáradt... A fiúk? ANYA: Elcsendesedtek nagy nehezen. Besüt a fény a szobájukba, pokrócot kellett tennem az ablakra... (Csönd.) Arra szeretném megkérni, ne kapcsolja be a rádiót, míg el nem alusznak. APA: Fél? ANYA: Kérem... APA: Megóvhatjuk őket valamitől, úgy gondolja? ANYA: A reménytől. Ha van remény, nehezebb, tudja jól. Már ők is prágáznak. Attól tartok, az iskolában is kitalálnak valamit. Ha van remény, nehezebb hallgatni... Nehezebb a nem. (Zene.) APA: A remény, igen... Prága... ! Istenem, milyen idegenül hangzik! Budapest... Prága... És a csendes Európa... A gyermekek máris konspirálnak. Conspirare ne- cesse est, uraim! Jó, nem? És mégis váltig fölfedezzük Amerikát... A segítő nagybácsit... A börtönben is Amerikát vártuk, volt aki már tizenöt éve. Elhülyülten csorgatta a nyálát és azt hajtogatta, biztos értesülései vannak. Gyakran jut eszembe mostanság, hogy bennünket a hatalommal voltaképpen egyetlen szó köt össze: Amerika. Micsoda sorsközösség! Ok félnek tőle, mi meg reménykedünk benne. És lehet, hogy a félelem is, a reménykedés is öncsalás. De hát élni kell. Időről időre meg 7
