Forrás, 1995 (27. évfolyam, 1-12. szám)
1995 / 2. szám - Szilágyi Ákos: Ezredvégi Birodalom, avagy a posztimperiális világrend
ja is! E kettős — ám a modern világállapotban egyként realizálhatatlan — cél elérése érdekében aztán minden áldozatot meghozott és meghozatott alattvalóival. Meghozott, hiszen az archaikus birodalmi keretet is veszélyeztetve modernizált — áthasonította az abszolutista állam, majd a jakobinista állam eszköz-racionális szervezési, irányítási, felügyeleti rendszerét, ha kellett „felvilágosított”, ha kellett „indusztrializált”, ha kellett „terrorizált” — és meghozatott, mert a birodalom minden modernizációjáért iszonytató árat kellett fizetniük az alattvalóknak. Valóban úgy igaz, ahogy egykoron Herzen írta: „Moszkva megmentette Oroszországot, megfojtva mindent, ami szabad volt az orosz életben.”14 A despotikus keleti birodalmak archaikus államrendjének áthasonítása a kétszáz éves tatár uralmat követően azt jelentette, hogy az új moszkvai állam fokozatosan felszámolta a feudális szabadságok maradékát is, archaizálta mintegy a „normann” eredetű orosz államot, s ezzel elejét vette mind a politikai-szervezeti széttagolódásnak, a feudális korszak „normális káoszának”, mind pedig az ezt követő nemzetállami újraegyesítésnek: sem több Oroszország, sem nemzeti alapon egyesített, részben vagy egészben újraegyesített Oroszország nem jöhetett így létre, sem pedig e nemzetállami Oroszország expanziójával megteremtett modern birodalom. Az Orosz (tehát oroszországi) Birodalomnak ezt az archaikus, nyugati szemmel nézve érthetetlen és rejtélyes jellegét a kortársak jól érzékelték: „Ez az óriási birodalom, mely Európa keleti részén megjelent szemeim előtt, valamiféle halottaiból feltámadó lény benyomását kelti. Mintha egy ószövetségi nép lenne előttem, és én iszonyattal, de ugyanakkor kiváncsian állok e vízözön előtti szörny lábainál”15 16 — írta 1839-es utazását megörökítő nevezetes művében Custin márki. Ez az „ószövetségi”, „vízözön előtti” jelleg az, amely - az orosz civilizációt a régi világállapot talaján megmentő -, illetve hanyatlását feltartóztató - archaikus birodalmiságban megtestesült, s amely nyugati szemmel hol bámulatos, hol hihetetlen, hol rémületes volt. Hihetetlen volt, hogy egy ilyen birodalom még mindig létezik, mi több, képes a modernitás eszközeit, észjárását felhasználva teijeszkedni is. Oroszország — írta Marx sokáig kiadatlan „Leleplezéseiben...” - „az egyetlen példát nyújtja a történelemben egy óriási birodalomra, amelynek hatalmát, annak puszta létezését még világraszóló tettek után is mindig inkább hit kérdésének, mint ténykérdésnek tekintették. A tizennyolcacik század kezdetétől napjainkig egyetlen szerző sem tartotta mellőzhetőnek, akár magasztalni akarta Oroszországot, akár kárhoztatni, hogy előbb bizonyítsa létezését. De ... akár kézzelfogható ténynek tekintjük a hatalmát, akár az európai népek bűntudatos lelkiismerete puszta víziójának — a kérdés ugyanaz marad: „Hogyan sikerült ennek a hatalomnak, vagy a hatalom e fantomjának olyan méreteket ölteni, hogy az egyik oldalon szenvedélyesen állítják, a másikon pedig dühödten tagadják, hogy a világbirodalom felújításával fenyegeti a földet?”1® Oroszország méreteinek valószínűtlensége, puszta létének józan ésszel való felfoghatatlansága („Oroszországot ész nem érti” - úja híres versében a költő-diplomata, Fjodor Tyutcsev), s az ebből áradó fenyegetés nem csupán kiszámíthatatlansága, hanem érthetetlensége miatt nyug14 Alexandr Herzen: Szobranyije szocsinyenyij v trideat tomah, VII. köt. 148-149. old. 15 A. Custine: La Russie en 1839. (Idézi: Tallár Ferenc: Utópiák igézetében, Magvető, 1984. 79. old.) 16 Kari Marx: Leleplezések a XVIII. század diplomáciai történetéből, In: Marx és Rjazanov: A titkos diplomáciáról, Kossuth, 1990. 84. old. 74
