Forrás, 1995 (27. évfolyam, 1-12. szám)
1995 / 2. szám - Szilágyi Ákos: Ezredvégi Birodalom, avagy a posztimperiális világrend
amelyet az egységesítő és központosító állam legális erőszakhatalma kapcsol össze a bürokratikus racionalitás elvei szerint működő gépezetével, ama jogok és kötelezettségek kiterjesztésével minden egyes egyénre, amelyek őt az adott állam polgárává teszik. Az archaikus közösség világa abszolút volt: egyedüli és teljes. Összeomlása, pusztulása a szó szoros értelmében a világ végét, az archaikus értelemben vett emberiség — az emberi faj - végét jelentette. Beletartozni élet és halál kérdése volt. Aki kiesett vagy kitaszíttatott ebből a közösségből, az halálra volt ítélve. A kiközösítés száműzetésként ismert formája még a régi világbirodalmak utolsó, leginkább történelmi építményében, a rómaiban is csaknem a halálbüntetéssel ért fel (s fennmaradt, mint nem-modern, archaikus vonásainak egyike az Orosz Birodalomban, még annak huszadik századi szovjet változatában is). Ezzel szemben a modern politikai közösség — mindkét tipikus formájában: a politikai pártban és a nemzetállamban - részleges, jóllehet épp ebből fakadóan mindegyre totalitássá akar válni, ha tehetné, lenyelné az egész világot. A politikai közösség továbbá elvileg nyitott, szerződésen és jogon alapul, elhagyható és újraválasztható, jóllehet nyitottsága a mindent befaló-elemésztő, nagyra tátott állam-száj (és állam szem) nyitottságát is jelenti, a jog pedig az erőszakjogát. A modern politikai közösség tagolt vagy osztott és sok van belőle: sok nemzetállam és sok párt. Ez viszont azt is jelenti, hogy a modern világállapotban sok világ létezhet egymás mellett, egymást eltűrve, egymásról tudva, és ha bármely politikai és történelmi világ „a” világ rangjára formál jogot és „a” világként próbálja megvalósítani saját világát, az a modem politikai erőszak és ideológia totalitárius eszköztárával tehet csak kísérletet erre. A politikai közösség csak politikai módon állíthatná helyre a vallási világállapot „organikus” közösségét, tehát úgy, hogy erőszakot tesz magán a világállapoton, ami csak az erre vállalkozó politikai közösség - párt és/vagy nemzetállam - bukásával érhet véget. A politikai közösség - mind a párt, mind az állam - a közösség minden egyes tagja számára szabadon elhagyható és elvileg újraválasztható (ezt is csak a totalitárius politikai közösség, a totalitárius párt és állam akarja megtiltani tagjainak és állampolgárainak). Ez könnyen belátható a politikai párt esetében, az állam esetében azonban az egyének nem-politikai (kulturális, nyelvi stb.) beágyazottsága miatt sokkal nehezebben. Persze, az egységes piaci elveken nyugvó világgazdaság, a technológiai kulturális és információs-nyelvi homogenizálódás kezdődő korszakában, a „világfalu” lakói, az „új nomádok” számára ez a kulturális, érzelmi beágyazottság és az „otthon- talanság”, „gyökértelenség”, „talajtalanság” ezzel összefüggő fenyegetése is elveszíti minden jelentőségét, avagy merőben magánüggyé válik. Ez azonban azt is jelenti, hogy a világ már nem „a” világ, tehát nem hódítás, kiterjesztés, bekeretezés, bekebelezés, totalitárius fólfuvalkodottság, hanem tény, úgyszólván puszta tény. Spirituális értelemben vett világa, „a” világa ettől kezdve csak az egyénnek, a posztimpe- riális világrend polgárának lehet: kiterjedése belső, és nem „elfoglalást”, hanem elmélyülést jelent, kiterjesztése pedig csak szellemileg és esztétikailag valósítható meg. Minthogy a nemzetállamok a régi típusú, szakrális-hatalmi alapon felépülő világ- birodalmak — a nyugat-római és a kelet-római - megrendülése, majd széthullása nyomán támadt káoszból, gazdasági és politikai széttagoltságból és örökös háborúskodásból emelkedtek ki az abszolutista uralkodó, a szuverén és/vagy a politikai szuverenitáshoz jutott nép, a peuple akaratából és a beinduló kapitalizálódás gazdasági kényszereinek nyomására, azért mind a külső források bevonása (gyarmatosítás), mind az egységes belső piac megteremtése a beolvasztás, nivellálás, homogenizálás inkább többé mint kevésbé erőszakos és véres útján haladt. Az etnikai, regionális, kulturális, politikai, nyelvi, felekezeti különbözőségek, előjogok, autonómiák visszaszorítása és felszámolása az ellenállás mértékétől és a hatalmi gazdasági érdekek 66
