Forrás, 1995 (27. évfolyam, 1-12. szám)
1995 / 2. szám - Thomka Beáta: Térlátás, belső táj, tartam (Temporalitás és narrativitás)
lan háttér - az Olajfák hegye. A belépőt azonnal megüti a keskenyre metszett látvány.” Az erősen geometrikus szerkezetű látványi elemekben, a szűk/kitáguló, ár- nyék/fény ellentétekben azok a határhelyzetek, válságok is bennefoglaltak, melyekbe Saulus belevetett, melyek hitét és kételkedését meghatározzák. Az oszlopcsarnok nélkülözi a fölülemelkedés, ünnepélyesség, szakrális események képzeteit. Ehelyett árnyékot vet a belső térre, katonai konnotációjú sorfalat idéz, hasonló jelentésirányban mozgó felületnek ütközik, mellvédbe. A sportküzdelmet idéző fogalmak (pálya, célvonal) is rejtett feszültségforrások. A látvány egészének intencio- náltsága annak a fogalomnak az említésében lesz kézzelfoghatóvá, melyről véglegesen leváltak a földrajzi jelentésből következő asszociációk, Mediterráneum, berek, liget: az Olajfák hegye csak keresztyén szimbolikája által hat. Jézus utolsó elmélyülésének, fohászának és számvetésének helyszíne ilyen értelemben fokozha- tatlan háttere a látványnak és ilyen értelemben szembesítés. 5. Ablakkeret K. -t A per zárórészében kísérői, az ítélet végrehajtására kijelölt urak a város szélére, egy elhagyott, kopár kis kőbányába kísérik. Éjszaka van, K. a földön fekszik. „Tekintete a kőbányával határos ház legfólső emeletére tévedt. Ahogy a fény villan fel, úgy csapódott szét egy ablak szárnya, vézna, szikár férfi hajolt ki a párkányon, távol a magasban, s karját még messzebbre tárta. Ki volt az? Barát? Jólelkü ember?” A néma, sötét tompaságban, melybe maga K. is, üldözői is, pillanatok múlva egész története és sorsa is végérvényesen belevesz, szótlan jelcsere játszódik le az ismeretlen, azonosíthatatlan férfi és K. között. Az elhagyott kőbányát, szakadékszerű üreget s a megváltás esélytelenségének világát e kicsiny megvilágított ablak nem sugározhatja be, nem is sugallhat menekvést sem K., sem a mi számunkra. Jelzés marad, rejtélyes, nyitott ablak a reménytelenség éjfekete boltozatán. 6. Térlátás és megértés Witelo a 13. században Perspectiva című munkájában a látványi befogadással kapcsolatban szakaszokat különböztet meg, melyekre Goethe Színelmélete szinte változatlanul utal. Witelo szerint: „Minden látás vagy egyszerű rátekintés vagy beható szemlélés által keletkezik. Első egyszerű rátekintésnek azt az aktust nevezzük, amelynek révén a szem felülete először egyszerűen befogadja a látott dolog formáját: szemlélésnek pedig azt az aktust nevezzük, amely a látás által a látás, beható szemügyrevétel mellett, a dolog formájának megragadását keresi, nem elégedve meg az egyszerű befogadással, hanem mélyen vizsgálva a dolgot.” Goethe a szemlélés, szemlélet, töprengés egymásból következő, egymást meghaladó fázisait emlegeti. Witelo tanítása értelmében „az egyszerű érzéki benyomásokra ugyanis komplex észlelő-szemlélő aktusok épülnek, amelyek kiegészítik az egyszerű vizuális érzékeléseket. Ezeknek a magasabb fokú aktusoknak tulajdonítható a látható világ megismerése, nem pedig egyszerűen a látásnak és az érzéki benyomásoknak. Az észlelésben - a látási benyomásokon kívül ítélő- és megkülönböztető erő, tehát egy értelmi képesség is 47
