Forrás, 1995 (27. évfolyam, 1-12. szám)

1995 / 2. szám - Grendel Lajos: Helyzetkép a szlovákiai magyar irodalomról a század végén

Lászlónak, Zs. Nagy Lajosnak, Roncsol Lászlónak és az ő nyomdokaikba lépó' Tóth László — Varga Imre - Kulcsár Ferenc - Zalabai Zsigmond nemzedékének, amelyet majd a tisztogatások egy későbbi hulláma kísérel megfojtani. Ok azok, akik a szlo­vákiai magyar irodalom hatvannyolc előtti szemlélet- és ízlésváltásának a folyto­nosságát a hetvenes években is fenntartják. Poétikájuk folyamatos megújulása ma­radandóbb értékeket teremtett, mint az irodalom közéleti funkcióját túlbecsülő, művészi és morális kompromisszumaikba egyre inkább belebonyolódó írótársaik kétségbeesett erőfeszítése, hogy egyformán megfeleljenek a hivatalos ideológia el­várásainak és a saját művészi igényeiknek. Amikor tehát a hetvenes években a szlovákiai magyar írók könyvei rekord pél­dányszámban keltek el, s a szlovákiai magyar írók egy-két merészebb kiszólásának vagy történelmi eseményeknek a hivatalos ideológiai állásponttól eltérő értelmezé­sének köszönhetően akár az ellenzéki értelmiségi szerepében is tetszeleghetett - mindez optikai csalódás volt csupán. 1968, és ami megelőzte, rezonált még egy ide­ig. A rendszer irodalompolitikáját és az újra kötelezővé tett szocialista realizmust Tőzsérék, Cselényiék és Tóth Lászlóék tagadták meg radikálisan — a műveikkel. A virágnyelven vagy allegóriákban szóló írótársaik a szocialista realizmus normáit készségesen elfogadták, s éppúgy idegenkedtek a poétikai újításoktól, mint a hata­lom által kegyelt konformisták. A szlovákiai magyar író nagy társadalmi presztízse jórészt tévedésen és félreérté­seken alapult. Azon az illúzión, hogy lehetséges irodalmi kommunikáció író és olva­só között a diktatúra kicselezésével, mintegy a diktatúra feje fölött. Ennek az illúzi­ónak nem egy szlovákiai magyar író esett áldozatául. A kommunikáció író és olvasó között látszólag működött, a Madách Könyvkiadó gondozásában megjelent művek szép példányszámban elkeltek, az író-olvasó találkozókra szép számban megjelen­tek az érdeklődők és az olvasók, az irodalomkritika úgy-ahogy reflektált a megjelent művekre, látszólag tehát minden rendben volt. Csak éppen ennek a kommunikáció­nak szigorú határokat szabott a diktatúra, s ezt jól tudta mind az író, mind a köny­veinek olvasója. A szovjet megszállást követő évek során igen hamar kialakult vala­miféle közmegegyezés író és olvasó között abban a tekintetben, hogy hol az a határ, ameddig az író elmehet. Az író többnyire nem akarta átlépni ezt a határt, az olvasó pedig megértette és megbocsátott neki. Azokról a tartalmakról, amelyekről az író nem beszélhetett nyíltan, virágnyelven szólt, homályosan célozgatott rájuk, dodo- nai allegóriákba csomagolta mondanivalóját, s ezeket az allegóriákat azután az ol­vasó és a titkosrendőrség tetszése és műveltsége szerint megfejtette. író is, olvasó is elégedett volt, hogy túljárt a buta hatalom eszén. Mindenki szabadon gondolhatott valami olyan szubsztanciára, ami a hivatalosan engedélyezett kimondhatóság hatá­rán túl van, amiről senki sem tudta igazán, hogy micsoda, csak azt, hogy van, és nem szabad beszélni róla. A képlet ismerős, minden volt kommunista ország irodal­ma átesett ezen a gyermekbetegségen, és nagyon sok tehetséges író besétált ebbe a csapdába. A leginkább azok az írók, akik magukat a nemzet szócsövének hitték, írói hivatásukat pedig küldetésnek tekintették, elfeledkezve arról, hogy csak a szabad­ságában nem korlátozott művész képes jelentős művet alkotni, s hogy az irodalmi kommunikáció mindig egyének kommunikációja, nem pedig nemzeteké, vagy osztá­lyoké. A kollektivista szemlélet, legyen bármilyen fogantatású, korlátozza az alko­tás alapfeltételét, a művész szabadságát, mivel azt kollektív célnak vagy akaratnak rendeli alá. A szlovákiai magyar írók egy csoportja — véleményem szerint elhibázottan - kol­lektivista alapállásból próbált meg szembeszegülni egy a kollektivizmusra (népre, osztályra) hivatkozó, valójában mélyen önző, cinikus, korrupt totalitárius hatalom­mal. Az eredmény felemás lett, nem is lehetett másmilyen. A rendszer hazugságai­35

Next

/
Thumbnails
Contents