Forrás, 1995 (27. évfolyam, 1-12. szám)
1995 / 2. szám - Grendel Lajos: Helyzetkép a szlovákiai magyar irodalomról a század végén
irodalmi életnek szinte az egyetlen jelentős központja volt. Nemcsak a legjobb írók zöme élt Budapesten, hanem itt jelentek meg a legfontosabb folyóiratok, hírlapok, itt jelentek meg a legfontosabb könyvek. Magától értetődik, hogy Budapest központi szerepe Trianon után is megmaradt, ám az elmúlt évtizedekben új központok nőttek föl mellé Kolozsvárott, Marosvásárhelyen, Újvidéken, újabban Ungvárott. A szlovákiai magyar íróknak, mivel az országhatár elvágta őket a központtól, évtizedek szívós munkájával saját kiadói- és folyóirat-hálózatot kellett kiépíteniük ahhoz, hogy kézirataik ne porosodjanak íróasztal-fiókokban. Az a tény, hogy a magyar irodalomnak ma több kisebb központja is van az ország határain kívül, nem régiók autonóm irodalmi fejlődésének a tetetőzése, hanem egy történelmi tragédia következménye. Ezt a tényt lebecsülni épp olyan hiba volna, mint túlbecsülni. Semmi érthetetlen vagy megbotránkoztató nincs abban, hogy a szlovákiai magyar írók alkotásaiban nyomon követhetők azok a stílusirányzatok vagy divatok is, amelyek egy-egy időszakban meghatározták a cseh és a szlovák irodalom karakterét. A szlovákiai magyar író nem mindig érzett késztetést, hogy lihegve, lógó nyelvvel fusson a budapesti irodalmi divatok leggyorsabb atlétáinak a nyomában. A cseh és a magyar irodalom főbb áramlatai nem mindig haladtak párhuzamosan e században, s a két világháború közötti cseh avantgárd vagy a hatvanas évek cseh regényei és a cseh irodalomnak a magyarországinál merészebb nyitása a világirodalomra, hatással volt a szlovákiai magyar írókra is. Ennek fejlődése éppen ezért nem mindig haladt párhuzamosan a magyarországiéval, s ha egy darabig, a nyolcvanas években mégis igen, azért, mert a magyar irodalom felől kapott korszerűbb impulzusokat. Ha tehát ma szlovákiai magyar irodalomról is beszélhetünk, az nagy horderejű történelmi változásoknak a következménye, olyan változásoké, amelyek a magyar nemzet sorsát tekintve rendkívül kedvezőtlenek voltak, különösképpen a Magyar- ország új határain kívül rekedt nemzettöredék számára. Ezeknek a történelmi változásoknak az elmélyült elemzése nélkül nem érthető az a lényeges különbség sem, amely az irodalom társadalmi funkciójának a tiszteletében mutatkozik meg a Magyarországon és a Szlovákiában alkotó magyar írók között. 1918 után a Szlovákiához került magyarság értelmisége kénytelen volt reflektálni új helyzetét, s ez az önreflexió előbb-utóbb irodalmi művekben is manifesztálódott. Mihelyt, s főleg a második világháború után, világossá vált, hogy Magyarország trianoni határai nem ideiglenes határok, a szlovákiai magyar értelmiségnek szembe kellett néznie azzal az eshetőséggel is, hogy a Szlovákiához került magyar néptöredék hosszabb távon részleges vagy teljes asszimilációra van ítélve. Az írók egy része erre a veszélyre olyan felfokozott küldetéstudattal válaszolt, amelyről lehet, sőt talán kell is elma- rasztalólag szólni, de nem szabad értetlenkedve elmenni mellette. A szlovákiai magyar irodalom legfontosabb műveit nagyon sokáig, részben napjainkig, megterhelte az irodalom társadalmi funkciójának, közéleti súlyának, közösségmegtartó erejének a túlbecsülése. Másfelől azonban súlyos hiba volna nem észrevenni, hogy a kommunizmus évtizedei alatt, tudományosság híján, éppen az esztétikai szempontból joggal kifogásolható, sőt akár elmarasztalható irodalmi művekben reflektált a szlovákiai magyarság a nem éppen szívderítő sorsára. Ennek következtében alakulhatott ki az az ellentmondásos, de csak látszólag paradox helyzet, hogy amíg egyfelől a szlovákiai magyar irodalmi művek nagy többsége a velük Magyarországon egyidőben íródott művekkel esztétikailag alig-alig mérhetők össze, helyi jelentőségük mégis óriási. Am nem az irodalmi értéküknek köszönhetően, hanem elsősorban társadalmi, a szlovákiai magyarság történelmére és sorskérdéseire reflektáló funkciójuk miatt. Ha azonban az irodalmat nyelvi fenoménnak tekintjük, be kell látnunk azt is, hogy az olyan irodalmi műveknek, amelyeknek az irodalmi értéke kétséges, a helyi jelentősége sem lehet tartós, s az utókor legföljebb mint 32
