Forrás, 1995 (27. évfolyam, 1-12. szám)

1995 / 2. szám - Balassa Péter: Végül is: lehet-e beszélni a végről?

ga a mozgó önértés és másik-értés megvilágosodási (lelepleződési) pillanatainak története, mely állandó interpretációra szorul maga is, és ezzel igazolja, hogy egyáltalán lehetséges az ő megértése a mi „közbeszólásunk” (interpres) által, akkor ez azt jelenti, hogy az eszkatológia, mint az apokalipszist értelmező nyelv, nemcsak legitim módon létezik, hanem létezése szükséges is ahhoz, hogy az Apokatasztászisz tartalmazza az Apokalipszist (és nem fordítva), azaz a „vég” félrevezető külső meta- forikája és szimbolikája által elmondja a véget újra és újra/kezdve/, hiszen semminek nincs vége; csak határa. A határnak pedig két oldala van, innenső és túlsó. „Országának nem lesz vége” - éppen ez a probléma, ami a teljes ember átváltozását igényli, s ami értelmezést követel, és ez — úgy látszik - végről való beszédet ír elő, épp azért, mert nincs vége semminek. Ez a kétértelműség és feszültség pedig ugyanaz, mint e szavak: „Országának nem lesz vége”. Végről beszélni - ez nem a vég bizonyossága, hanem az a határ, mely egyáltalán lehetővé teszi a beszédet, miközben egyszerre mutat két partra.

1994. március

Bánat

24