Forrás, 1995 (27. évfolyam, 1-12. szám)

1995 / 2. szám - Pethő Bertalan: A Fenséges utódlása (Vázlat egy posztmodern esztétikai minőségről)

telem mintájára szakérzelemről beszélhetünk. Ekként áll össze élményszerűen az ember műveltsége. A Mű sajátos minősége, mint anyag, mint forma és mint szer- kesztettség benne fogan meg, miután maga a Mű működése is hozzájárul ahhoz, hogy a szakérzelem álljon össze és hívódjon elő. A kitanult, már előre médiumokra szakosodott, de performatív hajlandóság és receptív megbénultság ambivalenciájával küzdő szakérzelem olyan kontroll alatt áll, amelyik az Átélést, a tapasztalatot és a jártasságot a képzelet által serkentve egyezteti. Míg szakérzelmével akár tudattalanul is reagálhat az ember, addig ez a kontroll tudati. A benne egyeztetett összetevőket figyelembe véve - és az „experience” szó többértelműségét (tapasztalat, élmény; utalás a peiraszisz-ra) kihasználva — experienciális kontrollnak nevezhető. Az újonnan felötlő, kiütköző művészeti minőség ezzel a kontrollal válik tagolttá és határozottá. Egyrészt feldúsul, másrészt megszegi a működés elrejlése, a médium követhetetlen elhúzódása miatti hiány - a médiumokkal elfedett végtelen ezen a kötött módon sajdul ismét a véglegesbe -, amit a legmerészebb röptű képzelet sem tud bepótolni. Az experienciális kontroll nem végső állomás azonban, hanem az egyén és világa közötti közvetítés kontrollja alá van rendelve. Posztmodem viszonyok között első közelítésben az átmediált ember és a médiáit valóság között, végső soron pedig a szubsztanciájában romlékony Alany32 és civilizátum között történik a közvetítés. Az Alany sorsa azon múlik, vajon rácsatlakozik-e civilizátumra, hogy ilyen módon felszerelkezzék és konzerválja magát, romlékony mivoltát tartósba fordítva, vagy marginalizálódik és le/szét/kikapcsolt (dekonnektált, ami kábult- ság is) lesz. Ezért nevezzük ezt a közvetítést csatlós kontrollnak.33 Az újonnan fogant művészeti minőség a csatlósságban edződik tárgyilagossá, és rögzülhet (ismét) ábrázolásban, miután már első érzelme is észrevétel bensőségeként fogható fel. Próbálgatja magát ily módon az Alany, és próbatételeit próbálja újra (eltérően saját idealitásának ízlelgetésétől, ami a nem-ideális világ fenséges zamatét adja), csökkent kockázatú helyzetekben, de azért a romlékonyságból felpendülés tétjével. Valamely tárgy a csatlakozás megkerülhetetlenségének és csatlósságot függésben hagyó és felkavaró meghiúsulásának a feszültségében adódik ámulatosként: megkerülhetetlen a csatlakozás a tárgytól való el/túlhalmozottság miatt, meghiúsul ugyanakkor a csatlakozás a tárgy lényegének elrejlése (a megalkotásban nyilvánvaló médium másodlagos elhúzódása, rejtélyessé válása ez, dys-alétheia), kódjainak titkosulása miatt.

Ha megfigyeljük a laza analógiát csatlós kontroll és reflektáló ítélőerő, experienciális kontroll és esztétikai ítélőerő, továbbá szakérzelem és szellemi érzelem között (sokkal inkább utódkészségekről van szó egyébként, mint megfelelésekről), akkor beláthatjuk, hogy az Ámulatos olyan sajátos posztmodern minőség, amelyik művészetiként különül el mind a jelenkori gyakorlattól és elmélettől, mind az egykori csodálatostól (mind a látványosan csodálatostól, theama, amilyen az ókori hét csoda, köztük a rhodoszi kolosszus is volt, mind az égi jellel jelentkező, gyakran szörnyűséges csodától, terasz), ugyanakkor pedig a Fenséges utódának is tekinthető. Egyszersmind tárgyi vonatkozása és alanyi struktúrája révén talál az Ámulatos a művészetek művi/mediális mibenlétére irányuló vizsgálódásban megismert művé- szetiségre. E kétféle minőség-sor az Alany médiumokkal mérkőzésének a két aspektusa, mint kétfelé eső hozománynak, az ütközet két részre eső zsákmányának az egymásfelőli nézete. Az Ámulatos mellett felmerülő másféle posztmodem művészeti minőségek hasonlóképpen logika szerint ragadhatok meg, bár a részletekben sok jellegzetes különbözőség adódik.

32 Pethő Bertalan: Korunk filozófiája, i. k. 46. o.

33 I. m. 92. skk. o.

19