Forrás, 1995 (27. évfolyam, 1-12. szám)

1995 / 2. szám - Pethő Bertalan: A Fenséges utódlása (Vázlat egy posztmodern esztétikai minőségről)

szemtanúk szerint Beckenbauer egykori barátnője a búcsútalálkozás után, fenséges ízei vannak az ünnepi vacsorának stb. Erősen eltérnek ettől a szóhasználattól a kritikusi és a filozófiai vélemények. Fenséges az, hogy egyáltalán van az, ami van (az Adódik, es gibt; a Megesik, es geschieht), vagy éppen nem esik meg4 fenséges Pynchon elbeszélésében (Gravity’s Rainbow) a szuperszonikus sebességgel ránk zuhanó robbanó rakéta sivítása, amit csak akkor hallani, amikor már holtak vagyunk5 fenséges a posztmodern szuicidum6 továbbá a mai művészet, amennyiben törvényes igazságot (Gerechtigkeit) szolgáltat a Másféleségnek, miközben esztétikája mégis a pluralitás Egészének a prókátora7 fenséges maga a Határ (amire a latin „sublimis” is utal)8 és az Esztétikus határán túli Anesztétikus, az Érzékelhetetlen9 de éppenséggel az is, hogy nincs határ, hanem a kolosszális10 11 ábrázolási kísérlete során halasztódó-különbözésben szóródik a Lét („valaminek az ábrázolása [Darstellung, présentation], ami szerfelett nagy [beinahe zu gross; trop grande] ahhoz, hogy ábrázolva legyen, vagy a szerfelett nagy ábrázolása valami ábrázolandó- nak... Ez a kettős vonása a szabásnak [taille], amely egyszerre határol és határtala- nít, a megosztott vonal, amellyel egy kolosszus odajut, hogy magát méret nélkül megvágva kivágja magát [vient a se tailler, s’entaillant sans taille], íme, ez a fenséges”11).

Ezek a vélemények három csoportba oszthatók. Köznapi használatban a Fenséges valamely megfogható dolog, ill. esemény minőségét jelöli. Nem utal a dol- gon/eseményen túlra, de a véleményező Alanyban sem reked meg, hanem azt minősíti közelebbről, ami (külvilági tárgyként) létezik. Hozzávetőleges szinonimája a „nagyszerű”, de méginkább a „méltóságteljes” és az „isteni”. Ez utóbbi abban az értelemben, hogy valami az egykor volt istenekhez méltó, nem érintve a kérdést, hogy mi lehetne méltó a ma lehetségesnek hitt istenhez. Kulturális-tudományos terminusként két egymással összefüggő, bár egymásra rácáfoló értelme van a Fenségesnek. Egyik a létezés éppen-hogy-megléte, a pőre, puszta lét nagyrabecsülése a létezés határaként (és ráadásul a létezésen-belüli határok, a pluralitás és a heterogenitás nevében). Másik a túlesés ezen a határon, kiesés a létezésből, de a

4 Lyotard, Jean-Francois: Das Erhabene und die Avantgarde. In: Le Rider, Jacques und Gérard Raulet (Hg,): Verabschiedung der (Post-)Moderne? Gunter Narr Verlag, Tübingen, 1987. 251-269. (254. sk. o.) - Uö: Der Augenblick Newmann. In: Barek, Karlheinz, Peter Gente, Heidi Paris, Stefan Richter (Hg.): Aisthesis. Reclam, Leipzig, 1990. 358-369. (364. és 368. o.) V. ö. uö: Heidegger et „les juifs”. Galilée, Paris, 1988. 60. o. - A kérdéshez v. ö. Pethö Bertalan: A Posztmodern. Gondolat, Budapest, 1992. 107-112. és 158. skk. o.

5 Redfield, Marc W. : Pynchon’s postmodern sublime. PMLA 104 1989. 152-162. (160. o.)

6 Wolfe, Alan: Suicide and the Japanese Postmodern: a postnarrrative paradigm? in: Miyoshi, Masao and H. D. Harootunian (ed.): Postmodernism and Japan. Duke University Press, Durham and London, 1989, 215-233.

7 Welsch, Wolfgang: Adornos Aesthetik: eine implizite Aesthetik des Erhabenen. In: Pries, Christine (Hg,): Das Erhabene, i. k., 185-213. (208. és 212. o.) - A Posztmoderntől már idegen Teljesség vonulatába tartozik az „amerikai ellen-fenséges” is, amelyik bevételezni véli a természet „többletjelölését”, a mérhetetlenséget és a végtelenséget. V. ö. Arensberg, Mary: Introduction. In: Mary Arensberg (ed.): The American sublime. State University of New York Press, Albany, 1986. 1-20. (9-10. o.)

8 Pries, Christine: Einleitung. In: Pries, Christine (Hg.): Das Erhabene, i. k. 1-30. (12. és 30. o.)

9 Welsch, Wolfgang: Zur Aktualität ästhetischen Denkens. Kunstforum International 100 (1989) April/Mai, 135-149. - V. ö. Lyotard, Heidegger et „les juifs”, i. k. 15. és 59. o.

10 Kant: KU A 88, 26. paragrafus. - Magyarul 219. o. (Az ítélő első kritikája)

11 Derrida, Jacques: La vérité en peinture. Flammarion, Paris, 1978. (165. o. a határról: 166. o.)

15