Forrás, 1995 (27. évfolyam, 1-12. szám)
1995 / 2. szám - Gábor Miklós: Isten veled, Opidus!
zóinak nem is, de az őt tisztelő idegeneknek mégiscsak áldást hoztak, hamvai oltalmazták az ellenségtől azokat, akiknek földjén örök nyugalomra tért. Sírján, melyet egy oszlop jelzett, ez a felirat volt: „Hátamon mályvát hordok s asphodelost, ezergyökerűt, keblemen pedig Laios fiát, Oidipust.” 6. Hogy a Függetlenek Oidipusa előadás jó-e, vagy rossz? Erről nem tudhatok. Amit tudok: igaz a helyzet, amelyből Sophoklést megközelítettük. Feladtuk, őszintén igyekeztünk feladni ostoba önhittségeinket. Szerény a mi előadásunk és ez legnagyobb erénye. A dolog nem feltűnő, nem is tudom, észrevehető-e egyáltalán, nem tudom, mit lehet vele kezdeni, megnézi, aki arra téved. Valami, amit igazán szeretek. Talán csak szeretnék, hisz birtokolni ezt nem lehet. Valaminek a közelében jártunk, ami, attól félek, azóta a hétköznapokban már elveszett... „... elképzelhető egy teljesen más színjátszás is, mint amit megszoktam, és amit csinálni tudok.” (1976, az Oidipusról.) „... gondom magánügy, de egyedül megoldhatatlan.” (1976, az Oidipusról.) „... a közönség várja, hogy mi... bevalljuk, hogy közöljük vele... mit? Éppoly kevéssé tudom, mint a közönség... A közönség rejti magában az igazságot, bármi legyen is a ’felfogása,” az Oidipusról) 1992 ősz. Deresk 13
