Forrás, 1995 (27. évfolyam, 1-12. szám)
1995 / 12. szám - A hatalmon kívül - Borbándi Gyula: Adalékok Bibó István nyugati recepciójához (1945-1963)
börtönből való kiengedését nem szűnt meg követelni a haladó nyugati értelmiség sok száz társával, a magyar forradalom és a haladó eszmék neves és névtelen harcosaival együtt ismét szabad.”27 Szabadulása után csak szórványosan érkeztek Nyugatra hírek Bibó István állapotáról, helyzetéről, munka- és életkörülményeiről. A magyarországi sajtóban semmi nem jelent meg róla és csak Nyugatra utazó ismerősei, később Magyarországra látogató külföldiek és nyugati magyarok révén lehetett - olykor megbízhatatlan - értesülésekhez jutni arról, hogyan él. A hatvanas években róla megjelent írások közül a legtöbb hír, apró jelentés vagy rövid cikk volt (mint például Sárközi Mátyás írása a Politikai fogoly című lapban28) Bibó István nyugati recepciójának első fejezete ezzel lezárult. A második eredményesebb és sikeresebb volt. Már ennek ismeretében és személyes tanúként állapíthatta meg Kende Péter, hogy az emigráció szerepe Bibóval kapcsolatban éltető hatású volt, majd így folytatta: „Hogy tudott-e tenni valamit a fogoly Bibó sorsának enyhítéséért, ez nyitott kérdés marad, de az nem kétséges, hogy a kiszabadításáért folyó kampány, a világ nagyjainál való kilincselés, az Emlékirat több nyugati nyelven való megjelentetése nevet és ismertséget szerzett Bibónak még azelőtt, hogy nagyobb művei a külföldi olvasóközönség elé kerülhettek volna. A börtönből szabaduló Bibó számára pedig éltető volt az a tudat, hogy a messzi világban is vannak barátai, hívei, lelkes tanítványai és követői, akiknek fontos, hogy tovább dolgozzon. Ennek tudata nélkül talán soha nem születnek meg a hatvanas-hetvenes évek nagyobb lélegzetű munkái.29 Amennyire érvényes ez a megítélés Bibó nyugati recepciójának második - a szabadulása utáni - szakaszára, annyira kérdéses, hogy elégedettek lehetünk-e nemcsak a nyugati magyarok, de a nem-magyar nyugati szellemi emberek és intézmények magatartásával. Ami Bibó megismertetésével és megbecsülésével kapcsolatban a negyvenes évek vége és 1963 között történt, bizony eléggé sovány és szegényes volt. A hatvanas évek közepén indult el az az időszak, amelyben nemcsak magyarul jelent meg 1945 után írott csaknem valamennyi műve, de néhány esszéjét angol, francia és német nyelven is kinyomtatták. A róla szóló és vele foglalkozó írások száma is gyarapodott, úgyhogy a befogadás és méltánylás mérlege - különösen a halála óta eltelt másfél évtizedben — javult. A magyar diaszpóra szellemi elitjének elegendő alkalma volt, hogy megismerje és eszmerendszerében eligazodjék. Ezt meg is tette. Ugyanez nem mondható el a nagy nyugati nemzetek értelmiségi köreiről, amelyeknek kevés lehetőségük nyílt a Bibó eszméivel való szembesülésre. Könnyű lenne a könyvkiadás mulasztásaira utalni vagy a nyugati intellektuális hírverés egyoldalúságait emlegetni, tény, hogy Bibó István nem vívta ki azt az ismertséget és elismerést, amely némely csekélyebb szellemi fegyverzetű kelet-közép-európai pályatársának szinte az ölébe hullott. A nyugati recepció második - az elsőnél mégis pozitívabb - fejezete egy további áttekintés témája lehetne. 27 Magyar örömök, magyar gondok, Új Látóhatár, Müchen, 1963 márc-ápr. 28 Bad Godesberg, 1966 márc. 29 Kézirat. Kende Péter eló'szava a szerkesztésében rövidesen megjelenendő „Bibó Nyugatról - Éltében, holtában” című gyűjteményes kötetben. 75
