Forrás, 1995 (27. évfolyam, 1-12. szám)
1995 / 12. szám - A hatalmon kívül - Borbándi Gyula: Adalékok Bibó István nyugati recepciójához (1945-1963)
Borbándi Gyula Adalékok Bibó István nyugati recepciójához (1945-1963) X V yugaton élő magyar nemigen szólhat szégyenérzet nélkül a külföldön kialakult Bibó István-képről. Mégha felelősség nem terheli is, osztoznia kell annak következményeiben, hogy a nagy magyar gondolkodót egy kelet-közép-európai érdeklődésű szűk értelmiségi körön kívül alig ismerik, a róla alkotott kép meglehetősen hiányos. Kimaradni látszott a hírverésnek ama nyugati vállalkozásaiból, amelyek eldöntik, hogy kinek van híre, és kinek mi a híre. Bibó Istvánnak jó a híre, de ez kevés helyre jutott el és a hírt alátámasztó bizonyítékok eléggé hézagosak. A nyugati közvélemény először 1956 forradalmi napjaiban hallott róla, amikor november 3-án Nagy Imre nemzeti kormányának államminisztere lett. Addigi tudományos és közéleti tevékenységét az emigránsok sem igen ismerték. A negyvenötösöknek erre alkalmuk nem volt, a negyvenhét után emigráltak legfeljebb azt tudták, hogy „A magyar demokrácia válsága” címmel 1945 őszén az értelmiségiek között nagy feltűnést keltő és a kommunisták nemtetszését kiváltó tanulmányt írt, valamint a Válasz című folyóiratban jelentős közírói tevékenységet fejtett ki. A népi mozgalomhoz tartozók körében ezenkívül ismert volt, hogy a Parasztpártban működött, részt vett a magyar közigazgatást érintő reformtervek kidolgozásában és noha Erdei Ferenc régi barátja volt, nem osztotta ennek a kommunistákhoz húzó politikáját. Amikor 1949-ben kialakult Svájcban a menekült parasztpártiak emigrációs csoportja, politikai programját Illyés Gyula, Kovács Imre, és Bibó István eszméi felhasználásával fogalmazta meg. Ennek ellenére nem lehet azt állítani, hogy Bibó helyzete és sorsa különösen érdekelte volna őket. Megelégedtek annak ismeretével, hogy egyetemi tanári állását feladni kényszerülvén visszavonult minden közszerepléstől és könyvtárosként tengette életét. Jellemző volt, hogy a népiek által 1950-ben indított Látóhatár című folyóiratban 1958-ig egyetlen cikk sem jelent meg Bibó Istvánról. Ennek tüneti jelentősége volt és tükrözte azt a röstellni való helyzetet, hogy az emigráció nem vett róla tudomást. Hogyan is lehetett volna elvárni, hogy a nem-magyarok érdeklődjenek iránta, hiszen nem volt magasrangú közéleti ember, és nem látványos vagy napi szenzációt keltő formában fordult szembe az intézményesülő kommunizmussal. Az emigráns magyarok figyelmét a nyugati rádiók irányították Bibóra, amikor a Parasztpárt egyik képviselőjeként 1956 november elején belépett a kormányba. Szabó Zoltán az októberi eseményekről írott londoni jegyzeteiben Nagy Imre koalíciós kormányáról szólva megjegyezte: „a névsorban Bibó István neve kelt bizalmat”.1 1 Kívülről, In: Terepfelverés, Bern 1987, 212. 1. 66
