Forrás, 1995 (27. évfolyam, 1-12. szám)
1995 / 12. szám - A hatalmon kívül - Szabadfalvi József: „Coactus tarnen volui!” (Bibó István jogbölcseleti munkássága)
nyokkal szemben való kritikai kibontakozására vonatkozik is. Az ismertetett tanulmányaiban általában véve finom elmeél és a gondolkodásnak bizonyos leleménye és termékenysége nyilatkozik meg. Különösen éles logikával van megírva a jogi tévedhetetlenségről szóló francia dolgozata. Ennek túlnyomóan kritikai jellege arra is figyelmeztet, hogy a folyamodó, aki ebben a kritikai tanulmányban igen előnyösen mutatkozik be, talán a kutatóknak abba a népes osztályába tartozik, akik erősebbek a bírálatban, mint az építő gondolkodásban. Mindazonáltal nem mondhatom, hogy önálló megoldásaiban ne lenne lelemény és sokszor finom és termékeny invenció. Kiváló bíráló érzéke az apró ismertetéseiben is megnyilvánul. A folyamodó elméleti beállítottságát tekintve, hajlik az empirizmusra, az irracionalizmusra, intuicionis- ta társadalomszemléletre, amelyet azonban erős kriticizmussal kíván ellenőrizni. A finom megfigyelés, bizonyos introspektiv szemlélettel feltárt dialektika kielemzése, bennrejlő következésének kíméletlen logikával történő kibontása, ezek a folyamodónak a legszerencsésebb munkaeszközei. Mindent összevetve, a folyamodó eddigi munkássága a legszebb reményekre jogosít.” Magántanári próbaelőadására A jogelmélet fő kérdései tegnap és ma címmel került sor, melyben a századfordulótól kezdve áttekintette a főbb jogelméleti irányzatokat. A magántanári oklevél (Decretum habilitationis) - melynek kiadására 1940. július 16-án került sor - megfogalmazása szerint „Jogbölcselet” című tárgykörből egyetemi magántanárrá képesítették. 1941 májusában habilitációját a kar régi-új helyére, a kolozsvári egyetemre helyezték át. 1942-ben még részt vett és hozzászólt a Magyar Filozófiai Társaság Jogfilozófia című vitaüléséhez, melyen a fő referátumot Moór Gyula tartotta, azonban már észrevehető az eredetileg választott tudományszakától való lassú eltávolodás. Az 1941/42-es tanév második felében Kolozsváron A XX. század jogbölcselete, illetve az 1943/44-es tanév második felében A jogforrások és a társadalmi hatalom többségének (pluralitásának) elmélete és az államhatalmak elválasztása címmel hirdetett meg magántanári előadásokat. Utóbbi előadássorozata már jelzi a közjog, a politikatudomány, ezen belül a demokrácia, az államhatalmi ágak megosztása, illetve az aktuálpolitika kérdései iránti fokozódó érdeklődését. Ezt látszik igazolni az 1942-es - sikertelen - próbálkozása, mellyel a pesti bölcsészkar társadalomelméleti tanszékének vezetését pályázta meg. Időközben tudományos-közéleti reputációja is emelkedett. 1941-ben a Magyar Társadalomtudományi Társaság titkárává választották meg, 1943-ban a Magyar Jogi Szemle társszerkesztői feladatával bízták meg. 1945 tavaszát követő hónapok és évek azonban végleg elsodorták Bibót a jogfilozófia művelésétől. Bár még 1946 tavaszán felmerült a neve - Horváth Barna javaslataként - a szegedi jogbölcseleti tanszék betöltésekor, de maga az ötletgazda nem sokkal később a politika tanszék betöltésére terjesztette elő egykori tanítványát. A jogfilozófiához való kötődését azonban mi sem bizonyítja jobban, mint a tudományos karrierjének csúcsát jelentő akadémiai levelező taggá választás indoklása. 1946 nyarán a Magyar Tudományos Akadémia „a jogbölcselet terén kifejtett tudományos munkásságá”-ra hivatkozva választotta tagjai sorába. Ez is tanúsítja, hogy a tudományos közélet ekkor jogfilozófusként tartotta számon. Említésre méltóak még Bibó e korszakban íródott recenziói, jogelméleti tárgyú könyvismertetései is, melyek egy kivételével magyar jogfilozófusok (Horváth Barna, Losonczy István, Vas Tibor) kortárs műveinek kritikai méltatását is tartalmazzák. E kisebb terjedelmű szakcikkek is a jogfilozófiai életmű értékes darabjai. 3. Ha Bibó jogfilozófiai munkásságát kívánjuk értékelni, néhány gondolat erejéig szólni kell a korabeli meghatározó jogbölcseleti irányzatokról, amelyek vonzásában az életmű kevéssé ismert produktumai születtek meg. A századfordulón az európai jogelméleti gondolkodásban új elméleti törekvések megjelenésének lehetünk tanúi (neokantiánizmus, szabadjogi iskola, skandináv jogi realizmus), mely irányzatok szakítani próbáltak a XIX. század szélsőségesen pozitivista irányzataival, illetve a történeti jogi iskola felfogásával. A kontinensen a legmeg16
