Forrás, 1995 (27. évfolyam, 1-12. szám)
1995 / 12. szám - A hatalmon kívül - Szabadfalvi József: „Coactus tarnen volui!” (Bibó István jogbölcseleti munkássága)
Rövid ideig ügyvédjelöltként tevékenykedett, majd a Budapesti Törvényszéken bírósági fogalmazógyakornoknak nevezték ki. Lényegében bírósági kinevezésével egyidejűleg rendkívüli szabadságot kapott, hogy folytatni tudja külföldi tanulmányait. Az elnyert állami ösztöndíj ismét Ausztriába szólt, az egész 1933/34-es tanévet a bécsi Collegium Hungáriáimban töltötte. Beszámolójából tudjuk, hogy a jogi karon rendszeresen látogatta Alfred Verdross, Adolf Meri és Felix Kaufmann professzorok előadásait. Az ambiciózus tudósjelölt azonban nemcsak tanult a korszak jeles tudósaitól, hanem maga is számot adott kutatásairól. Verdross professzor nemzetközi jogi szemináriumában Unrechtsfolge im Völkerrecht címmel, jogfilozófiai szemináriumában Rechtsbegriff und Zwanstheorien címmel tarott előadást. Ezen idő alatt írta meg A szankció kérdése a nemzetközi jogban című első nyomtatásban megjelent jelentős művét, mely a szegedi kar gondozásában 1934-ben látott napvilágot. A következő, 1934/35-ös tanévet a vallás és közoktatásügyi miniszter jóvoltából nemzetközi jogi tanulmányok folytatása végett ismét külföldön töltötte. Állami ösztöndíjjal a híres genfi Institut des Hautes Etudes Internationales hallgatójaként megismerkedett a korabeli rangos európai tudományos intézettel és kiváló tagjaival. Az év folyamán Hans Kelsen és Paul Guggenheim nemzetközi jogi stúdiumai mellett Maurice Bourquin diplomáciatörténeti és Gugliel- mo Ferrero diplomácia- és politikatörténeti előadásait látogatta. Az ifjú tudós itt is számot adott négy előadásban tudományos felkészültségéről. Az 1935-ös év őszén a szegedi egyetem megbízásából és anyagi támogatásával részt vett az Institut International de Philosophie du Droit et Sociologie Juridique második kongresszusán. Tudományos elismerésként ez évben tagjai közé választotta a Magyar Társadalomtudományi Társaság. Feltehetően a svájci útja eredményeként jutott arra az elhatározásra, hogy lefordítsa a XX. század egyik legnagyobb hatású jogelméleti munkáját, Hans Kelsen 1934-ben német nyelven megjelent Reine Rechtslehre (Tiszta Jogtan) című korszakalkotó művét. Bibó a fordítást 1935 és 1937 nyara között - Kelsen jóváhagyásával - végezte. A kiadásra részben anyagi okok, részben érdektelenség miatt csak jóval Bibó halála után, 1988-ban került sor. (Vö. Varga Csaba: Bevezetés Hans Kelsen: Tiszta Jogtan c. művéhez, illetve Lengyel András: Bibó István Kel- sen-fordítása. Délmagyarország, 1991. október 26.) Hosszabb lélegzetű külföldi tanulmányainak eredményeként született meg 1936-ban a Le dogme du „bellum justum” et la theorie de l’infaillibilité juridique című és az 1937-ben publi- kált Rechtskraft, rechtliche Unfehlbarkeit, Souveränität című jogfilozófiai tárgyú tanulmánya. Svájci útjáról hazatérve folytatta bírósági joggyakomoki munkáját, azonban ezt követően is lehetősége nyílott rövidebb külföldi tanulmányutakra. (1936-ban elnyerte a hágai Académie de Droit International Carnegie ösztöndíját, illetve a szegedi egyetem támogatásával részt vett 1937-ben a párizsi Congrés International de Philosophie-n. 1938 őszén két hónapot töltött ismét Géniben, mint „collaborateur temporaire” (ideiglenes munkatárs) a Nemzetek Szövetségénél, melynek könyvtárában a nemzetközi jogerő kérdésére vonatkozó jogirodalmat tanulmányozta. A korabeli tudományos közélet elismerését jelentette, hogy 1937-ben a Magyar Társadalomtudományi Társaság jegyzőjének, 1938-ban igazgatóválasztmány tagjává választották. Szintén 1938-ban a Magyar Filozófiai Társaság is tagjai sorába választotta Etika és büntetőjog címmel tartott székfoglaló előadását követően. 1938 decemberétől az Igazságügyi Minisztériumba rendelték szolgálattételre, ahol 1944-ig a magánjogi, majd a magánjogi és közigazgatási ügyosztályon dolgozott. Legmagasabb rangja „miniszteri titkár” volt. Az egységes bírói és ügyvédi szakvizsgát 1940-ben tette le. Az 1940-es év más szempontból is nevezetes Bibó életében. Az egyetemi tanársághoz vezető út legfontosabb állomására, a magántanári habilitációs eljárásra ez év tavaszán alma matere falai között került sor. (Vö. Ruszoly József: Bibó István a szegedi jogi karon. Jogtudományi Közlöny, 1992. 3-4. sz. 95-102. o.) Az eljárást .kérvényező személyi minősültségére” vonatkozó vélemény elkészítésére - a benyújtott publikációs jegyzék alapján - két egykori kedveqprofesz- szorát, Horváth Barnát és Búza Lászlót kérte fól a kari tanács. Bibó szakirodalmi munkásságát értékelő jelentésekből érdemes hosszabban is idézni a jogfilozófus Horváth Barna szakavatott véleményét az ifjú pályatársról, az egykori tanítványról: „Mindezek alapján a következőkben rajzolhatom meg a folyamodó tudományos egyéniségét és irodalmi működésének képét. Nagyobb monográfiájával (Kényszer, jog, szabadság - Sz. J.) kétségen felül bebizonyította, hogy széles irodalmi apparátust célszerűen felhasználni és áttekinteni képes, ha ez a felhasználás és áttekintés inkább a folytonos hivatkozásokra, mint saját nézeteinek más irá15
