Forrás, 1995 (27. évfolyam, 1-12. szám)

1995 / 11. szám - Alföldy Jenő: Zárt forma - nyitott gondolat (Bertók László: Három az ötödiken - 243 szonett)

záró sort páros rímelésűre vette, s így hangzásban is, logikailag is nyomatékosította. Bertók nem vonja össze a versszakokat egyetlen tömbversbe, de megszünteti a tercinákat, és kreál belőlük egy harmadik négysoros versszakot meg egy kétsoros záradékot. Am végigviszi a szonetten az ottava-rész rímeit, s ebben eltér a petrarcai szonettformától, mely a tercinákban más rímpárokat csendít meg, mint az ottavá- ban. Bertók szonettjében a két záró sor a korábbiakban hangzó kétféle rímpárra visszhangzik. A záradék csupán annyiban emlékeztet a Shakespeare-i szonettre, hogy szentenciaszerűen összegezi az előzőekben elhangzottakat. Egymással nem cseng össze ez a két sor, ha csak nem „kancsal” rímként (pl. ipar-heveder; képzetet- szétszakad; egy szót-megy szét), vagy „nyitott” rímként (boldogan-oda; se megy-me- se). Ilyen finom „mellékes” összecsengések mellesleg szonettjeinek más részleteiben is előfordulnak, nem beszélve a szójátékszerű hangcsoport-ismétlődésekről és allite- rációkról a sorok belsejében, melyek a szonett olasz modelljére utalnak. A kötet szonettjeinek rímképlete így írható le:

ABBA ABBA ABBA AB vagy ABAB ABAB ABAB AB- de előfordulnak más változatok is, pl.:

ABAB BABA ABAB BA.

Ez, mint mondtam, nem csökkenti, hanem növeli a formai kötöttséget, bár az is igaz, hogy nemcsak harmóniát eredményez, hanem monotóniát is okoz. Ugyanígy a formai rigorózusságot növelő tényező a Bertók-versek másik - talán legfontosabb - alkati eltérése a hagyományos szonettől: az, hogy az esetek túlnyomó többségében - ha jól számolok, tizenhét szonett kivételével - csupa emelkedő sorból állnak a versek. (Pár szót a kivételekről: a 4. szonettben ereszkedő sorok is vannak, daktiliku- sak és trocheikusak, a 13. végig ereszkedő sorokból áll, a 148-162. közötti darabok pedig trocheikusak és ereszkedő rímesek.) Megjegyzem, az emelkedő rímes verssort (melynek sorvégi üteme egy rövid és egy hosszú szótagból áll), a poétika „férfi” rímes sornak nevezi, aminek egyszerű oka van. A franciában - ahonnét ez a fogalom elterjedt — az emelkedő hangsúlyú szavak grammatikai értelemben hímneműek, az ereszkedőek pedig nőneműek. A magyar fül számára azonban - megkockáztatom - a jambikus ritmus keményen, férfiasán pattogó hatású. A magyar fül az emelkedő sort nem hangsúlyosan érzékeli, mint a francia, hanem időmértékesen, mint a görög. A verseskönyv emelkedő sorai 226 szonetten át (a tizenhét kivételt levontam a 243-ból) rendkívül erőteljes, „férfias” hatást keltenek. A fonetikai vizsgálatok szerint „agresszív” hatásúak azok a költemények, amelyekben sok a felpattanó zárhang és különösen az r hang. Úgy gondolom, egy fokkal mélyebb értelemben „agresszív” a vers - ezért mondok inkább férfiast -, ha a jambikus ritmusban túlsúlyban vannak az emelkedő sorok. Ez például Szabó Lőrincnél is megfigyelhető. Bertóknál nemhogy túlsúlyban vannak az emelkedő sorok, - a néhány kivételtől eltekintve kizárólagosak. Igen ám, de Szabó Lőrincnél meglehetősen — stílusmegha- tározóan - gyakori a soráthajlítás vagy sorátkötés (enjambement). Ez mintegy felgyorsítja, nyugtalanabbá, lázasabbá teszi Szabó Lőrinc stílusát, ugyanakkor áthidalja a sorvégeket, letompítja, „lenyeli” a rímeket (Szabó Lőrinc asszonáncai és egyszótagos névelő-rímei eleve letompítottak). Bertók egyáltalán nem törekszik arra, hogy „eltüntesse” a rímeket és a sorvégződéseket. Enjambement-t alig találunk szonettjeiben (kivétel azért akad, pl. a 137. szonett 13. vagy a 138. darab 2. sora): a

97