Forrás, 1995 (27. évfolyam, 1-12. szám)
1995 / 11. szám - Legenda Tamási Áronról (Összegyűjtötte Albert Zsuzsa)
ködött a bank bejáratánál, és minden nap hazakísérte, aztán egy hét múltán egy nagy kézicsomagot adott át neki. Ez volt a Czímeresek kézirata. Nagyon érdekes volt, hogy ceruzával írta Áron ezt a kéziratot és vékony flekkekre, kb. 30 cm hosszú és csak 15 cm széles, keskeny lapokra, úgy hogy egész vaskos kötetet tett ki, két kemény tábla közé foglalva. Ez állt ott az asztalon, odaadta neki Áron. Már legépelték és beadtam az erdélyi Szépműves Céhhez kiadásra, de kíváncsi vagyok, hogy Margitka mit szól hozzá? Olvassa el és mondjon véleményt, kíváncsi vagyok az olvasó véleményére. Margit kétségbe volt esve, mert ő a Marianumban érettségizett, ahol még Ady nevét sem mondták ki a magyar tanárok, és nem mert egyáltalán hozzászólni. Kérte, hogy segítsek neki, hogy ő milyen véleményt mondhat? Hazasiettem, elvittem neki a Lélekindulás című kötetet, megkértem, hogy olvasson ebből el néhány novellát, aztán olvassa el a regényt, közben idekölcsönözte és én is végigolvastam a ceruzával írt kéziratban. Rájöttem, hogy ez súlyos tévedése Áronnak, egyrészt óriási stílusváltás, nem az ő gyönyörű üde, friss mondatai, hanem valami újságírói stílus, és a téma is a nagy lázadás az erdélyi arisztokrácia ellen, inkább pampflet volt ez, mint regény. Miután elolvasta néhány novelláját, még maga az ifjú hölgy is azt mondta, hogy bizony azok jobban tetszenek neki, mint a Czímeresek. Mondom, ezt szépen meg kell neki mondani. Óvatosan, tapintatosan, de meg kell mondani. Úgy tudom, hogy az általam sugalmazott tanáccsal élt Dologán Margit, és kissé hűvös véleményt mondott a Czímeresekről, ami Áront meglepte és zokon vette tőle, úgy hogy elmaradtak a találkozások a bank bejáratánál, annyira lehűtötte a hűvös kritika. Kanyar József: Én szívem szerint arról az élménysorozatról beszélnék, amelyik részben a Berzsenyi Társasághoz fűződik. A társaság 48-ban helyreállította a düle- dező Niklai kúriát és helyreállította a feltört és kirabolt niklai kriptát. A 48-as májusi szép ünnepség előtt sort kerítettünk egy irodalmi est rendezésére Kaposvárott. Ezért jöttem fel Pestre, hogy leszerződtessem erre az estre Déry Tibort. A Pozsonyi úti lakásában tárgyaltam vele, Áronnal pedig az Alkotás utcai lakásban. Amikor a kaposvári állomáson fogadtam őket, Tamási Áron szállt le elsőnek és azt mondja nekem, hogy az úton - miután kérdeztem, hogyan utaztatok - jól kibeszélgettük magunkat. Utána Déry Tibor a városba felfelé menet szólalt meg: egy szót sem szólt hozzám Áron. A Berzsenyi Társaság tiszteletükre egy vacsorát adott a katolikus körben. Úgy ültünk, hogy a fal melletti belső sorban Déry Tibor ült, a feje fölött ott volt a feszület, a katolikus kör helyiségében voltunk. A külső sorban pedig vele szemben ült Tamási Áron. Egyszer megszólal az Áron és a következőt mondja: Hogy mertél te oda ülni a kereszt alá? Nem félsz, hogy a kereszt leesik a fejedre és agyoncsap? Erre Déry megjegyezte: tudom, hogy csak a te imádságod tartja fenn a keresztet. Cseres Tibor: Én az ő egyházi vonatkozását emelném ki, mert az ő életének vannak éppen ellenkező jelenségei, megnyilatkozásai. Mivel az iskolai tanulmányait pap nagybátyjának az égisze, pártoló keze alatt kezdte, folytatta, ezért őbenne maradt, rögződött katolikus egyházi tisztelet a papok iránt és az egyház iránt általában, noha maga elég pogány életet élt. Példaképen mondanám az egyik együtt töltött alkalmunkat, amikor Csíksomlyóra mentünk az ottani ferences rendház meglátogatására. Akkor mikor mentünk befelé, akkor a rendház felső lépcsőjén a gvardian a rendfonök kitárt karokkal fogadta Áront, és ezeket a szavakat mondta: Áron testvérem én úgy érzem, hogy te az Úristennél igen kedves vagy. Erre Áron azt felelte a maga egyszerűségében. Nem is csodálom, mert ő is kedves énnálam. Domokos M.: Valahogy úgy nézte a világot, ami összegyűlt körülötte, mint a fejedelem az udvartartását, hogy nem vegyül bele, de mindent lát és mindent hall és a bölcsességével szavak nélkül is kormányozza ezt a kis mikrokozmoszt. Mondok erre 78