Forrás, 1995 (27. évfolyam, 1-12. szám)
1995 / 11. szám - A Duna vallomása - Timaffy László: Szigetköz, a Duna gyermeke
Timaffy László Szigetköz, a Duna gyermeke urópa legszebb vízi birodalmát építette fel itt, a Kisalfóldön a Duna. Hazánk legnagyobb összefüggő szigetvilágát Győr-Moson-Sopron megyében, két peremvárosán, Mosonmagyaróváron és Győrön keresztül közelíthetjük meg a legkönnyebben. Amint átlépjük a tájat délről övező Mosoni-Dunát, akár az ötvenhárom kilométeres hosszirányban, akár az átlagosan tíz-tizenkét kilométeres szélességben utazunk végig rajta az észak felől határoló Nagy Dunáig, mindenütt a jellegzetes vízi vidék szép tájképe fogad benünket. A Szigetköz olyan, mint egy nagy, színes képeskönyv. A természetben látó szemmel járó embernek kinyílik és megmutatja szépségeit. Sok százezer év óta él itt a Duna. A Kisalföld síkságára érve elvesztette esését, ereje megcsappant, nem tudta továbbvonszolni rengeteg hordalékát, ezért lerakta, szigeteket, zátonyokat épített belőle. A szigetek vándoroltak, növekedtek, lassan összeértek, összenőttek egymással. A víz máshol keresett utat magának. A feltöltött mederből áttört a mélyebb, laposabb területek felé, s ott újból töltögetni kezdte a felszínt. Mint egy nagy orsón a fonál, ide-oda vándorolt a Duna medre, s lassan így építette fel Európában egyedülálló törmelékkúpját a Szigetköz és a Csallóköz területén. Méreteire jellemző, hogy hosszúsága légvonalban 130 km, szélessége 50 km, vastagsága pedig középső részén a háromszáz métert is meghaladja. Ennyi hordalékot halmozott itt össze a Duna. Minden talpalatnyi föld a Duna hordaléka. Szigetköz valóban a Duna gyermeke. A törmelékkúp tetején fattyúágakat bocsájtott ki a folyó magából: észak felé a csallóközi Kis-Dunát, délre a Mosoni-Dunaágat. Ez kisebb-nagyobb kanyarulataival mint egy gyönyörű csipke, úgy övezi a Szigetköz testét. Északról pedig az Öreg-Duna árterében megbúvó száz és száz zátony, sziget teszi felejthetetlenül széppé a Szigetköz arcát. Az élő vizeket mindenütt holtágak, elmocsarasodott medrek, erek kísérik. A folyóágak sem élnek örökké, a természet rendje szerint lassan elhalnak. A meder nyúlása feliszapolódik, fokozatosan elzárul, s egyre kevesebb folyóvíz kerül bele. A hajdan erőtől duzzadó Dunaág holtággá változik. Vize már nem folyik, megcsendesedett tükrére rásímulnak a vízitök széles levelei, s köztük tündérrózsák dugják elő hófehér fejüket. A partokat szegélyező sás és nádrengeteg egyre közelebb nyomul a meder belseje felé. Az elmúlás erői nem pihennek. Szüntelenül rakódik a meder fenekére a levegőből hulló por, s az elhalt növények maradványai lassan feltöltik a medret. A nád feltarthatatlanul nyomul befelé, a víztükör egyre keskenyebb, kisebb lesz. Végül teljesen ellepi a növényzet az elmocsarasodott holtágat. - S a vég? - A mocsár is kiszárad, a feltöltött meder elsimul, csak korhadt fatörzsek, öreg görcsös botlófüzek tanúskodnak a hajdan életerős Dunaágról. Bármerre utazunk a Szigetközben, mindenütt ez a tájkép kísér bennünket: élővizek, holtágak, elmocsarasodott medrek, erek, s a jól termő szántóföldek között megbúvó régi, kiszáradt medermélyedések. Csak áradáskor csillog bennük újra a víz, mert a fakadó talajvíz mindig megtalálja a régi jussát, visszatér a hajdani medrekbe. Ebben a vízi birodalomban ősidők óta megtalálja lehetőségeit az ember. Szigetköz a tudomány számára eleven lehetőség a táj és az ember szorosan egybefonódó életének tanulmányozására. Különleges, a vizekhez alkalmazkodó életforma alakult itt ki. Sokan, mint a halászok, pákászok, aranyászok a vizekből éltek, mások pedig, mint a pásztorok, révészek, molnárok a vizek között találták meg életlehetőségüket. A halászok, aranyászok éltek legszorosabb kapcsolatban a vizekkel. Nagy volt régen a halbőség, bőven jutott hal a győri, pozsonyi, bécsi piacokra, ahol külön standjuk volt a csallóközi, szigetközi hidászoknak. Legfőbb haluk a viza volt, ez az ívni ide feljött tengeri hid. Kitűnő hú42
