Forrás, 1995 (27. évfolyam, 1-12. szám)
1995 / 10. szám - Bodri Ferenc: "A mennyei táborokban majd béke honol…" (Szentek lexikona)
utóbbi azért, mert megint róluk döntöttek, de nélkülük, az immár szabad parlamentben. Nem kapták vissza apáik földjét, hanem arra kényszerítették őket, hogy licitáljanak, mint egy zálogházi árverésen. Hirtelen kiderült Izsákon, hogy az apáik földje már nincs is meg, illetve kevesebb, mint amennyit az utódok igényelnének. De más baj is van ezzel a kártalanítással. Nem csupán az, hogy elsikkadt a történelmi igazságtétel, mert nem lehet kártalanítani az elszenvedett évekért, tűrésért, megaláztatásokért. A parasztok úgy érzik, hogy megint manipulálják őket, a kártalanítási jegyek papírronggyá válhatnak. Izsákon például megjelenik a licitáláson egy olasz cég, amely az olcsón felvásárolt kártalanítási jegyekkel (az enyém még a fiókban van!) felveri az árakat. Joggal kérdezik a vad homokot megszelídítő parasztok, hogy mit keres ott az olasz, az idegen tőke, amikor apáik földjéről van szó? Miért kell nekik vállalniuk a csődbement állami gazdaság adósságait, ha földet akarnak? Miért manipulálhatják őket még mindig az érdekeiket védő „zöld bárók”? Rég lefojtott vélt és jogos sérelmek, dühök szabadulnak el, rétegek, generációk találják egymással szemben magukat. A primér földéhség azonban már csak a nagyapákban él, s a nosztalgia. Kiderül, hogy túl korán, s nem eléggé átgondoltan hordták szét a téeszeket, mert tőke, szerszámok és szakismeret nélkül ma már nem lehet gazdálkodni. Izsák határában is parcellák, szőlők, kertek maradnak megműveletle- nül, parlagon, pedig a paraszti szorgalom nem lett kisebb. Ez a helyzetkép 1994-ben, amikor a szerző befejezi az anyaggyűjtést. Igen érdekes lenne nyomon követni a változást a kormányváltás után. Milyen tendenciák erősödtek, vadultak el? Dobozi Eszter, aki nem közgazdász, nem mezőgazdász, természetesen elsősorban az emberekre kíváncsi. Arra, hogy miért pusztult le a hajdan virágzó falu és agrokultúra, hogyan keresi és találja- szervezi meg magát a civil társadalom. Nos, igen nehéz, mint ahogyan az egész országban, mert az elmúlt negyven év elvadította, leszoktatta erről az embreket. Ez volt az ato- mizálás célja és lényege: érezze mindenki egyedül, kiszolgáltatottnak magát az államnak, hatalomnak, amely a magántulajdont, az egyéni kezdeményezést, innovációt nem tűrte, ezzel szemben elnézte a lopást, hará- csolást. A falu (és az ország) erkölcsi képe ezért (is) lehangoló. Pontosan az a közjó károsult, veszett ki a köztudatból, amit még Kölcseyék szorgalmaztak. A tulajdonlás biztonsága csak egyik feltétele ennek. A magyar társadalom azt élte meg negyven év alatt, hogy a legnagyobb rabló maga az állam, amely nem csupán osztogatott-fosztogatott, de ideologikus megfontolásból diszkriminált (pl. kulákozás), durván beleszólt a magánéletekbe, az intimszférába is. Az a három év, ami a rendszerváltás után eltelt, a történelemben csak pillanat. A változás még nem, csupán a zavarodottság érzékelhető. „Bízták volna ránk, parasztokra” - mondja az egyik interjúalany, s igaza van. Nem ez történt, nem így történt, s az 1994-es választáson súlyosan meg is büntette a paraszt a rossz kártalanításért a kormányt. Visszarendeződés már nem lesz, mert (szovjet tankok nélkül) nem lehet. De van-e jövőkép? A tanárnő elbizonytalanodva, szomorúan buszozott haza... Horpácsi Sándor jrA. mennyei táborokban majd béke honol...” (Szentek lexikona) Ha elolvastátok, küldjétek az írást a többi testvéreknek, hogy ők is dicsérjék az Urat, aki egyes szolgáit kiválasztja...” (Szent Polikárp) Kellemes olvasgatásban teltek az első tavaszi napok, amikor baráti ajándékból a szépmívű album asztalomra került. A téma érdekel, néhány adat és probléma felszínre kerülése során figyelemmel forgattam már ez alapmű korábbi előzményeit és változatait. Közel két évezred kultúrája, társadalmi, szellemi és látható alkotó munkájának legjelentősebb folyamatai az egyház tevékenységében - hívők, közönyösek és gyanakvók számára egyformán megkerülhetetlenül. Ebben csupán az egyik ág az elhivatottságérzet, a hitteli kiválasztódás vagy kegyetlen kényszerek exodusa, utóbb a kanonizációs perek, a glorifikációk története. Akár a boldoggá és szentté avatásokat követő sugárzás a művelődés és a művészetek műhelyeiben: az ihletett „tematika” fogadása és eredményeinek csodálata. Az a hatalmas erő, amely példás 92
