Forrás, 1995 (27. évfolyam, 1-12. szám)

1995 / 10. szám - Legenda Füst Milánról (Összegyűjtötte: Albert Zsuzsa)

le.) Füst Milán c. egy. tan., tehát címzetes egyetemi tanár, nyugdíjas. Nyugdíjas törzsszám, beírta a nyugdíjas törzsszámot. Gyerekbetegségek. Felsorolta, hogy milyen gyerekbetegségek, szamárköhögés, kanyaró, mit tudom én micsoda, erre már konkrétan nem emlékszem, és itt az következett, hogy világéletemben - hirtelen ezzel folytatta a gyerekbetegségek felsorolását — békeszerető pacifista, humanista gondolkodású ember voltam, és hogy elkerüljem az első világháborúban való aktív részvétel kényszerét, elhatároztam, hogy a sorozóbizottság előtt (és akkor jött a felsorolás, hogy melyik kaszárnyában stb.), hol barátaim, orvosbarátaim tanácsára ideges arcrángást (zárójelben: tie) produkáltam. Sajnos, ez olyan élethűen sikerült — folytatta Füst Milán -, hogy az ideges arcrángás azóta is rajtam maradt, és nem tudtam többé megszabadulni tőle. A folytatásra már nem emlékszem, de az egésznek ez volt az intonációja, hogy Füst Milán eljátssza az alkalmazkodó, békeszerető, ártatlan lelket, aki ezt is megcsinálta, és annél ékesebb bizonyítéka az ő békeszere- tetének, mint ez a tie, nincsen. És óriási élvezettel megkomponálta ezt az életrajzot, ami elemeiben igaz volt, csak ez az egész volt egy pillanatnyi szeszély, vagy nem tudom én, minek a műve, de mesterművet alkotott. Fájlalom, nekem el kellett volna ezt lopni, tulajdonképpen. Nem tudom, hová lett.

Somlyó Gy.: Játékos volt, és egy tragikusan groteszk figurában játszotta el önmagát. Nagyon sokrétű egyéniség volt, de egyetlen egy szerepet játszott el, egy monumentális szerepet, amely leginkább Lear királyhoz hasonlított. Nem véletlen a Lear király, ott is a gyerekekkel való kapcsolat, viszonylatok irányítják a tragédiát, és ez mélyen meghatározta - érzésem szerint - az ő Lear király-felfogását.

Poszter Gy. : Áttért a Hamlet hat féléves elemzése után a Learre. És a harmadik vagy negyedik órán azt mondta, szó szerint emlékszem rá, hogy ez az édes, drága Vörösmarty Mihály nagyon fáradt volt, mikor ezt a Leart fordította, és ez nem jó. Arra nem emlékszem, hogy ekkor voltak-e ökölcsapások, mert gyakran voltak ökölcsapások. Hej, gyerekek, én „csinyáltam” - mondta egy-egy nyelvi fordulatnál, és a plafon nem mindig szakadt le. Tehát arra nem emlékszem, hogy itt volt-e ökölcsapás, de hogy ez a fordítás nem jó, rendkívül súlyos mondat volt. Mert az Arany fordítás-kötetet többször megcsókolta. A Vörösmarty-kötetet nem. Azt mondta, nem jó, majd én lefordítom nektek. És nem akármilyen élmény volt, mondjuk, nem akarok személyeskedő lenni, de akkori egyetemi éveim alatt más órákon nemigen tapasztaltam olyat, hogy valaki hozta a Learhez hasonló remekművet saját fordításában, amelyen tényleg még a műhelynek, meg az általa rendkívül fetisizált küzdelmeknek, a kifejezéssel való küzdelmeknek a nyoma rajta volt.

A magányosságához. Én is úgy gondolom, hogy tényleg egy monumentális szerep volt, amiből ő a sorsüMözöttségnek a teljes szituációját és a hozzá való apparátust kidolgozta magának. Én nagyon-nagyon szeretem ezt. És minden iróniától távolál- lóan mondom, hogy a sorsüldözöttsége óriási bizonyítéka volt a Feleségem történetéhez írt egyik bevezetőjében, ahogy elmondta, hogy kéthetes szabadjegyet kapott Ausztriába, és tizenhárom napon át zuhogott az eső. Felesége vadászruhát vett neki kalappal, bottal együtt, és jól állt neki a vadászruha, de soha nem volt alkalma rá, hogy felvegye. Mikor nagyon vágyott Párizsba, akkor szegény volt, nem mehetett. Mikor mehetett volna, már nem vágyott. Hogy miként járt a IV. Henrik kiadásával, milyen kanosszát járt vele, hogy kiadják, mikor arra került a sor, hogy küszöbön van a bemutató, jöttek a nácik.

Somlyó Gy. : Meg sem jelent még a Nyugatban sem, a saját lapjában sem tudta megjelentetni, mert akkorra már összeveszett a Nyugattal is. 1931-ben fejezte be a Henriket, és 1940-ben jelent meg a Szép Szó utolsó számában, abban a már nem is folyóiratban, a Szép Szó Almanachban, tehát a horatiusi kilenc évig nem jelent meg. De ő nem akarta ezt a horatiusi kilenc évet. Mikor a Boldogtalanokat sem akarta

66