Forrás, 1994 (26. évfolyam, 1-12. szám)

1994 / 9. szám - Kovács Kristóf András: A Másik

Az Üzenet közvetített formája, a szöveg; a törvény második táblája az emberek közötti relációkat szabályozza. Itt erősen hagsúlyozódik a Másik („felebarátod”) kivételes jelentősége és értékessége, mert a Névvel való egylényegűség megmutatása csak a Másikkal együtt történhetik. Ennek az alapviszonyulásnak (most ki nem fejthető) különféléddé tipikus felfüggesztése majd újbóli megteremtése pl. a Jób- és a Jónás-történet. Abrahámnak a Másikhoz való relációja azért képes évezredeket megvilágítani, mert tette, hogy emberek gyanánt fogadta az angyalokat, nemcsak a való, hanem a kellő világban is érvényes. (És persze ilyesmi olvasható ki Ovidius Philemon és Baucis c. történetéből is a Metamorphosisban.)

Az Újszövetségben is erős és határozott az a gondolat, amely az embert a Másikhoz utalja, amely az Utat is csak mint a Másikkal való együtt-járást láttatja.2

A mitologikus gondolkodás3 szemléletességében otthonos Platon sem valamely szigorúbb, fogalmi, hanem inkább képi (eiditikus) beszédmód révén szól a Lakoma androgün-mítoszában arról az alapvető determináltságról, mely ebben — a judaizmustól eltérő — világképben az embernek osztályrésze.4 Az emberre jellemző szubsztancia a „kettévágottság”, a másik (Másik) hiánya. A másik hiánya mint praeexistentialis léthelyzet a létezést, a világban levést praeformálja; előre kijelöli az élő ember alaprelációit, előre meghatározza helyzetét. A görög eszmeiségből következően5 tragikus ez a helyzet. Az ember — bár rászolgált a büntetésre, hiszen az égbe próbált föl törni (190 c) — meggyengítését, kifosztását megváltoztathatatlan döntésnek tudja, egy megbánhatatlan bűn olyan büntetésének, amelyben a megbocsátásnak még a lehetősége sem dereng föl. A döntés isteni elrendelésből fakad, sőt „erős” döntésből, mert a gyakran egymással is szembenálló, és egymást ki is játszó olimposziak ez ügyben nagy egyetértéssel cselekszenek (Zeusz, Apolló). Ebben a beállításban nem azért tragikus az ember helyzete, mert valamely éginek van a híjával, mert valamivel, ami transzcendens, most (még) nem bír, hanem azért, mert ittlétében kisebbíttetett meg, vették el tőle tökéletes (gömb) formáját, erejét, bátorságát, nagyra törő gondolkodását (190 b), valamint azt, aki mindezekkel egyenértékű, akivel együtt mindezeket bírta: lényének másik felét. Az ember akkor mindentől, minden kezdeti, eredeti nagyságtól megfosztatott. Azóta meggyengítve

2. A Másik értékének újbóli és határozott fölismerése megmutatkozik a chaszid gondolkodásban is. Jónéhány történet a példázat nyelvén mondja el ezt.

Az Újszövetségben erről pl. Mt 5,43; Mt 12,33; Mt 19,19; Mt 22,39; Mk 12,31; Lk 10, 27; Lk 10,29; Rém 13,8.9.10; Gál 5,14; Jak 2,8

3. Mitologikusnak azt a szövegfajtát tartjuk, amelyben erőteljesebb a szemléletesség, amely határozottabban épít a képre, amely „nyitottabb” mint a „tudományos” szöveg, amely jelentésének javát értelmezői közösségtől nyeri.

4. PLATÓN: A lakoma, in Platón összes művei, I-HI. köt., Budapest, Európa Könyvkiadó, 1984.; Első kötet, 943-1017. p. Ez a vázlatos ismertetés összefoglalni igyekszik egy olyan gondolatmenetet, amely ebből a nézőpontból értelmezi a mítoszt.

5. George STEINER A tragédia halálában is utal arra, hogy a görög mítoszok rendkívüli nagy távolságot tartatnak fönn az emberi és a transzcendens szféra között, és azt is sugallják, hogy az ember számára egyáltalán nem közelíthető meg e tőle távol lévő, és nem is világosodhatik meg belőle semmi; a homéroszi harcos tudja, hogy a végzet útjait nem értheti, az nem fogható föl, nem lehet úrrá fölöttük, tehát a világ, a Kozmosz rendje ebben a világképben az ész számára alig hozzáférhető. A tragikus hőst olyan erők törik össze vagy pusztítják el, amelyeket nem lehet teljesen megérteni, s amelyeken racionális okossággal nem lehet felülkerekedni. És bár „a filozófia vigasza” hoz valami reményt ebbe a teljesen kilátástalan állapotba, az alaphelyzetet mégsem képes megváltoztatni.

111