Forrás, 1994 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1994 / 9. szám - Kovács Kristóf András: A Másik
Kovács Kristóf András A Másik1 „Vacsora a mennyben avagy a pokolban” Élt egyszer egy rabbi, aki meg akarta nézni a mennyet és a poklot is. És Isten, aki elrejtette az ellentéteket és azok egységét, engedett könyörgésének. A rabbi egy jelzés nélküli ajtó előtt találta magát.. Remegett., amint látta, hogy az megnyílik előtte. Az ajtó egy szobába vezetett, ahol minden elő volt készítve egy lakomára. A szoba közepén lévő asztalon nagy tál gőzölgő étel állt, illata és aromája étvágygerjesztő. A lakomázók hosszú kanállal kezükben ülték körül az asztalt, sikoltoztak az éhségtől, ájuldoztak a szomjúságtól azon a szörnyű helyen. Sikertelenül próbálták, magukhaz venni az ételt, és Istent, a teremtőt és kínszenvedésük forráséit átkozták, mivel a kanalak, amiket Isten adott, oly hosszúak voltak, hogy nem érték el velük a szájukat. Kinyújtották karjukat, de szájuk üres maradt. A kanalak miatt éhezlek tehát, habár rengeteg étel feküdt előttük. És a rabbi tudta, hagy sírásuk a Pokol sírása. És mivel megismerte a tudást, az ajtó bezárult előtte. Szemlehunyva könyörgött Istenhez, hogy vigye el őt e szörnyű helyről. Mikor ismét kinyitotta szemét, kétségbeesett, mert ugyanaz a jelzés nélküli ajtó állt. előtte. Semmi sem. változott, félelmében majdnem, felkiáltott.. Ott állt. az asztal közepén a gőzölgő tál, körülötte ugyanazok az em berek, és a kezükben ugyanazok a kanalak. Ám a sikoltozás megszűnt, a sírások és az átkok pedig átalakultak áldásokká. Semmi sem. változott és mégis minden. Mert. ugyanazokkal a hosszú kanalakkal most elérték egymás arcát, és egymást etették. Es hálát adtak Istennek, a teremtőnek és örömük forrásának. Amint a rabbi hallotta az áldásokat, az ajtó bezárult. Meghajolt, és 6 is áldotta Istent, aki megmutatta neki a Menny és a Pokol természetét és a kettő közt tátongó hajszálvékony szakadékot." (A drágakő... Budapest, Logos Kiadó, 1993. III. 126-129 p.) * A létezésünket legmélyebbről meghatározókról beszél a képek nyelvén ez a történet: arról, hogy a világ berendezett a számunkra, s hogy számunkra berendezett, hogy elkészített lakomára vagyunk meghíva benne, hogy az nem engem vagy téged vár, hanem minket, As leginkább arról az egymásrautaltságról, melynek fölismerése mennyé avatja, magasztosítja, figyelmen kívül hagyása pedig pokollá nyomorítja az életet. Arról az elvről szól, amely egy meghatározott irányultságú lelki szimpátián alapul. Arról az erőről, amely a szellemet az ethoszra állítja be, amely az ethosz révén szerveződő létezést teremt. Persze vannak olyanok, akik az életet olyan terepnek látják, amely önmaguk megvalósítására nyújt számukra harcok árán elfogadható állásokat. Mások például az emberek, az emberiség javát szolgálhatják, és gyarapíthatják tisztességes — és gyakran önfeláldozást követelő — küzdelmükkel. Sokan valamely kitüntetett „tárgy” tiszteletében égetik el életüket, és szolgálják a 1. Átdolgozott részlet egy nagyobb tanulmányból. 109
