Forrás, 1994 (26. évfolyam, 1-12. szám)

1994 / 9. szám - Szekér Endre: Márai Sándor: Ami a naplóból kimaradt, 1947

teni akart, ki szerette volna hagyni a kevésbé fontosnak tűnő szakaszokat, az ismétléseket igyekezett elkerülni stb. Érdemes összevetni a naplókötetbe rendezett és a kihagyott részek arányát. A Napló (1945-1957) kötetben az 1945-1946-os rész kb. harminc oldal, az 1947-es év anyaga huszonhat oldal, tehát csaknem azonos. Míg a Vörösváry által kiadott Ami a Naplóból kimaradt (1945-1946) 335 oldal, az 1947-es „kimaradt” naplórészletek pedig 285. Elgondolkoztató a korábban kiadott naplókötetek mögött rejtőzködő hatalmas kiadatlan anyag. Először emeljünk ki néhány olyan naplórészletet, mely a rövidített naplóban és a kimaradt részben egyaránt szerepel! (Természetesen nem szó szerinti egyezésről, hanem tematikai azonosságról van szó.) Mindkét naplókötetben van utalás Rómára, Párizsra stb, azaz a háború utáni nyugat-európai utazás élményére. A naplóból kimaradt kötetben visszagondol a római ég kékségére, a külföldön és az itthon érzett hazátlanságra, otthonta- lanságra, s csalódottan így ír: „Ha egyszer az igazi haza, amelynek a műveltség volt az országhatára, elpusztult, mindenütt otthontalan az ember.” Márai külön kötetben is vall útiélményéről, Európa elrablásáról 1947-ben, s a szellemi Európát kereste és keresi mindig. Gyakran csalódik, kételkedik korábbi eszményeinek, értékeinek megmaradásában. Mindkét naplókötetben és az Európa elrablásában is vall a „fortyogó” gyűlöletről, a „csaknem eszelős aljasságról”, a „mindenki gyűlöl minden- kit”-alaphelyzetről. Rómában is megkérdezik az írót, hogy mi az, ami odahaza a legnehezebben elviselhető? Márai a gyűlöletről számol be, hiszen mindenki gyűlöl mindenkit — osztályok, felekezetek, fajták. Aztán mindkét naplókötetben - de talán még részletesebben az 1943-1944-es Naplóban — szól a kor politikai gyötrelmeiről és ezzel kapcsolatban az írói magatartásról. Csalódik a politikai és világnézeti jelszavakban 1944-ben, megrettenti a „csajka és a terror” időszaka 1947-ben, kételkedik az eltömegesedett világban, az ún. szocializmusban. S így folytatja vélekedését az 1947-es kihagyott naplórészben: „Nem hiszek semmiféle rendszerben, amely az individuum humanizmusát feláldozza az emberi közösség valamilyen távolban megvalósítható célja érdekében”. S ezzel szorosan összefügg az igazi író kötelessége: meg kell őriznie pártatlanságát, nem engedhet a kísértésnek, a „másféle” igazat kell megírni... („... az igazságot, amely az emberi természetet pőrén ismeri meg és mutatja be. S az égi igazságot, amelynek földi neve a sors.” 1947). Márai többször ír a magyar irodalom tragikus sorsáról, a külföldi sikertelenségről, a nyelvi bezártságról. Mindkét naplókötetben olvasható az erről szóló rész szó szerint, kis rövidítéssel, átírással: „Azt hiszem, a nyelvi magány, a fordítók hiánya, mindez nem magyarázza ezt a siket, tragikus sorsot.”

Az Ami a Naplóból kimaradt (1947) című Márai-kötet még részletesebben rajzolja meg az író még Magyarországon átélt élményeit, csalódásait, kételkedését, s már jelzi a hazájából elmenni akaró, de a magyar nyelvtől elszakadni soha nem tudó alkotót. Igazi dráma ez, nagy vívódás, kételyek, remények, reménytelenségek — naplójegyzetekben. Hiszen egy-egy hosszabb politikai megfigyelés, eszmefuttatás, vagy egy-egy rövid indulatos felkiáltás, keserű megállapítás - árulkodik erről a naplóbeli rejtett benső drámáról. Megdöbbentik az újságcikkek „üvöltöző” címei, kegyetlen hírei. Elkeseredik a világ közönyén, szellemi sivárságán. Meglepődik ezen a kartoték- adaton: „humanista, megbízhatatlan”. Marxista „toll-ügynökök” tevékenykednek, megróják, hogy nem ünnepelte a Kossuth-hidat. „De jó lenne magyarnak lenni! Úgy, ahogy még Aranynak módja volt magyarnak lenni”... Az író kesernyésen jegyzi meg: „Több verset olvasni. Elbutít a történelem.” Ezt a két komoran kopogó megállapítást átveszi a rövidített naplóváltozatba, s elétesz két mondatot: „Mi kezdődik? A csajka és a terror. / Több verset olvasni. Elbutít a történelem.” Márai későbbi szövegváltozata drámaibb, és a leegyszerűsítve „csak” olvasói jegyzetnek tűnő mondatot „történelmi” háttérrel, tapasztalattal egészítette ki. S a tömörség pedig az „epig103