Forrás, 1994 (26. évfolyam, 1-12. szám)

1994 / 9. szám - Vekerdi László: Európa „három történeti régiója” között - „valahol utat tévesztettünk”?

A hidegháború befejeztével vagy tán már utolsó esztendeiben egy különös circulus vitiosus keletkezett, egy grandiózus 22-es csapdája, amiből aligha lehet egyhamar kitömi. A komolyabb helyi konfliktusok csak irtózatos katonai erő igénybevételével csitíthatók le úgy-ahogy, ami önmagában eléggé igazolja és indokolja a fegyvergyártás és fegyverkereskedelem, az egész fegyverpiaci „vertikum” létét, sőt növekedését. A kiáramló fegyvertömeg pedig óhatatlanul újabb konfliktusokhoz, erőszak- és terror-szervezetek grasszálásához és helyi háborúk fel-fellobbanásához vezet, miközben többnyire a régieket is táplálja, s nem hagyja kihunyni teljesen. A military revolution úgy látszik, új szakaszába lépett, amikor növekedése önmagában, különösebb politikai vagy helyi gazdasági okok nélkül (sőt ellenükre) is megtermeli a fegyverpiac bővüléséhez szükséges konfliktusokat, amihez azután már viszonylag könnyen kitalálhatok a kellő „politikai”, „eszmei”, „ökológiai”, „etnikai” indokok. Meglehet különben, hogy már a rómaiak is így gondolták: Si vis pacem, para bellum. Csakhogy nekik a 22-es csapdájához épp a lényeg hiányzott: tőkeerős és kivételesen hatékony fegyverpiac.

így aztán a Római Birodalom széthullásakor a hadsereg hullt szét először; a provinciákban, egynémelyükben évszázadokig, a légiók eltűnte után is ott maradtak szenátorok, püspökök, írnokok, sírkőfaragók, mozaikrakók; Itáliában és Galliában még poéták és filozófusok is. Márpedig a Római Birodalom mindezidáig a történelem katonai tekintetben leghomogénebb — s a maga nemében tán legsikeresebb - hatalma volt. Ám az a katonai hatalom nem függött strukturálisan fegyvergyártástól és fegyverkereskedelemtől, márcsak egyszerűen technikai okokból sem. Paizs, kard, dárda, harciszekér nevetségesen olcsók még az újkorelő születő államnemzeteinek várrendszereihez, ágyúihoz, muskétáihoz, hadihajóihoz képest is, hát még a mai rakétarendszerekhez, atombombákhoz, légierőrendszerekhez képest! Egy római bankárnak sokkal kifizetődőbb volt gabona- vagy borkereskedelembe invesztálni, mint fegyverkereskedelembe. Tán épp ezért nem igyekezett Róma sohase „nemzetállamként” önépítkezni?

A nemzetállamok mindenesetre már a két világháborúban lerótták „hálájukat” a létrejöttüket és kifejlődésüket segítő vagy tán egyáltalában lehetővé tevő military revolution iránt, s mára a folyamat új, nagyságrenddel magasabb szintre lépett, amin mit se változtat, hogy hadügyminiszterek és NATO-főtisztviselők előszeretettel — és tán előírásosan? — öltözködnek civilbe, aminthogy az se, hogy a világ fejlettebb vagy mondjuk inkább, gazdagabb felén (vagy inkább ötödén-negyedén) a nemzetállam, sőt a nemzet eszméje mára meghaladott és gyanús politikai fogalommá vált, a nacionalizmussal szinte szinonimmá. S talán jogos is a gyanú; ha a szovjet és jugoszláv „kommunizmusból” kiszabadult, és egyfajta „új nemzeti öncélúságot” meghirdető vagy meghirdetés nélkül gyakorló nemzetekre-államokra gondolunk, úgy mindenképpen jogos. Hiszen a nemzet megfoghatatlanul finom és felfej thetetle- nül bonyolult kategóriájához nyúlva a maga szükségképpen durva eszközeivel még a jószándékú politika is többnyire félreértést, zavart, türelmetlenséget, ellenségeskedést, egyéni- és kollektív jogfosztást, nyomort, bűnbakkeresést, elnyomást, szenvedést okoz; a mai katonai, közlekedési és kommunikációs lehetőségek birtokában pedig előbb-utóbb nagy valószínűséggel társadalmi tragédiákat. Vagy akár borzalmas Boszniákat. Miközben persze egy szűk, vagy tán nem is olyan szűk politikai, katonai és gazdasági elit még a legszörnyűbb körülmények közepette is megtalálja a maga érzelmi és anyagi kielégülését. Meglehet éppen ez ma leginkább A kelet-európai kisállamok nyomorúsága? Mindenesetre ma újra mintha vesztésre állanánk „abban a harcban, melyet a demokrácia mindenféle személyes uralmi helyzetek ellen folytatni szokott.” Bizony a többség errefelé továbbra is csak tűr és hallgat, „és várja az időt, / Mikor saját portáján úr leszen / Mikor az élet néki is terem”.

100