Forrás, 1994 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1994 / 9. szám - Vekerdi László: Európa „három történeti régiója” között - „valahol utat tévesztettünk”?
na a török kiűzéséhez nemcsak Magyarországról, de tán az egész Balkánról. Dehát az újkorelőn nemcsak Magyarország és a Balkán, de a Földközi-tenger egész keleti medencéje sem volt már érdekes. És nemcsak Nyugatnak nem volt érdekes, elébb- utóbb Oroszországnak sem. Neki is megvolt a maga mezítlábas „szárazföldi kara- vell”-je, a trojka, amivel nekilátott Szibéria kolonizálásához. Kitűnő víziútjai segítségével pedig nemcsak a prém, de a perzsiai selyem is közvetlenül jutott Nyugatra Moszkván, Novgorodon, Narván, a Fehér-tengeren majd végül Szentpéterváron keresztül. A modem történetírás már nem az előd nélküli és egyedülálló modemizá- tort látja Nagy Péterben, hanem a nyugatival nagyjából összemérhető abszolutisztikus és merkantilista fejlődés kiteljesítőjét. Akárhogyan is volt, a koraújkori Oroszország érdeklődése közvetlen nyugati irányultságú, s ez a 19. században is így maradt. Meglehet épp az általános európai érdektelenség kovácsolt össze az újkorelőn „harmadik régióként” Nyugat és Kelet között valamiféle „Közép-Kelet-Euró- pát”? És épp ettől mentette meg Poroszországot agresszív bekapcsolódása a nagy európai nemzeti-katonai-pénzügyi rendszerbe? És ezt az örökséget fokozta azután pokolian félelmetessé az egyesítéssel a nemzeti Német Birodalom? Akárhogyan is történt, nem kivétel volt a német egységesítés, inkább csak valamelyest megkésett példája annak az állhatatos és álszent „önépítés”-nek, amellyel az európai államok megteremtették a maguk politikai, nyelvi, kultúrális egységét; mai divatos szóval: „nemzeti identitását”. A német egységben inkább csak a méretek voltak szokatlanok és ijesztőek: a német világban évszázadok alatt szétszórtan felhalmozódott demográfiai, katonai és gazdasági erő hirtelen összegeződése és hatványozódása. Ebben az értelemben beszélt Disraeli „germán forradalom”-ról, és még a francia forradalomnál is jelentősebb és lényegesen veszedelmesebb jelenségnek ítélte. Disraeli sajnos, legalábbis ami a veszedelmességet illeti, jó jósnak bizonyult. A „német hisztéria” kialakulásába és végzetessé válásába azonban belejátszhatott a katonai és gazdasági vetélkedés a többi nagy nemzeti állammal csakúgy, mint a haditechnika eladdig elképzelhetetlen mértékű és sebességű fejlődése, amit meg az ipari forradalom és az eladdig ugyancsak elképzelhetetlen mértékű tőkekoncentráció tett lehetővé. A haditechnika mellett szervezés tekintetében is nagyságrenddel magasabb szintre lépő katonai felkészülés minden addiginál nagyobb anyagi és demográfiai részvételt és áldozatokat követelt meg a versengő országokban az egyénektől, akiknek cserébe, minden ország a maga (eleve és kötelességszerűen katonának tekintett) polgárainak a nemzeti kiválóság, kivételesség, felsőbbrendűség érzését kínálta; akinek otthon nem sok reális esélye volt rá, annak is az ültetvények rendszerét felváltó nemzeti gyarmatokon, vagy a helyűikbe lépő, ám továbbra is ezernyi szállal az anyaországhoz vagy egyre inkább tán az „anya-kontinens”-hez fűződő amerikai államokban. A nagy nemzeti osztozkodásból kimaradottaknak pedig koncul dobatott — részben a francia forradalom örökségeképpen — a szociális igazság és az egyenlőség álma, internaeionális jelszavak alatt, de - márcsak nyelvi okokból is — szigorúan nemzeti keretekben. Az államokká szerveződött, de még saját arcukat őrző régiók régi Európáját az egységes, erős, harcrakész nemzetállamok Európája váltotta fel; nemzeti elitek vezetésével, amelyekben katonai, politikai, ipari, pénzügyi, értelmiségi pályákon találhatták meg fényesen a legélelmesebbek s a legelőkelőbbek a maguk számítását és érdekeit, szám szerint igencsak többen, olykor lényegesen többen, mint ahányan az abszolutisztikus monarchiákban. Meglehet, épp az érvényesülésnek ezeket a táguló kereteit nevezték „haladás”-nak, s mivel jutott belőle a legelőkelőbbek, legszemfülesebbek és legszerencsésebbek körén túl is elég sok polgárnak, nem is egészen jogtalanul. Érthető, hogy a nagy és később a kisebb nemzetállamokban összefonódott egymással „haza” és „haladás”. Ki törődött vele, hogy az utóbbiból igencsak kimaradtak a szegények, az előbbiből a más nyelven beszélők, az 98
