Forrás, 1994 (26. évfolyam, 1-12. szám)

1994 / 9. szám - Vekerdi László: Európa „három történeti régiója” között - „valahol utat tévesztettünk”?

jainak az érzékeltetésére pedig elég tán egyetlen adat: „Egy 30 ezres mozgó seregnek több élelem kellett, mint az akkori idők városainak, a legnagyobbakat kivéve. Egy ekkora sereg 45.000 font — húsz tonna — kenyeret fogyasztott naponta, amihez 100.000 font lisztet kellett feldolgozni. Megevett 30.000 font húst, amihez úgy 1.500 birkát vagy 150 ökröt kellett levágni naponta - hajmeresztőén nagy számok, tekintve az állatállomány szűkösségét a korai modern időkben.”

Nem csoda, hogy egy olyan profi hadakozóállam, mint a Habsburg Spanyolország, Milánó és Brüsszel között ellátóállomások láncolatát építette ki, és ezen a „spanyol út”-on többezer katona tehette meg öt-hét hét alatt gyalog a hatalmas távolságot, veszteség és rablás nélkül. Mert egyébként a rablás bele volt kalkulálva az ellátásba. A harmincéves háborúban a német hadseregben hivatásos Brandmeister-ek működtek, akik szakszerűen felégették a sarcolásnak nyomban nem engedelmeskedő falukat és városokat. Még így is rendszerint szekerek tömege kísérte a vonuló seregeket; 15 ezer katonára legalább 500 szekeret kellett számítani. A lovaknak takarmány kellett, ha a seregben lovasok is harcoltak, annál több, a patkoláshoz kovács, a szekerek javításához kerékgyártók, a sebesültek ellátásához felcserek. Mindent egybevéve általában mégegyszer annyi ember kísérte a sereget, mint amennyi harcosból állott. És természetesen ezek is mind növelték az ellátás gondjait és költségeit, amik a 16. és 17. század során exponenciálisan emelkedtek. Végül is azonban mégsem a növekedő költségek szabtak határt a harcoló seregek nagyságának — a pénzt, Siena vagy akár Spanyolország példája mutatja — még saját tönkremenésük árán is előteremtették (akárcsak napjainkban a Szovjetúnió) — hanem a szállítás nehézségei. Mint annyiszor Nyugat-Európa történetében, a megoldást most is a tenger hozta. A 17. század közepétől a nyugat-európai államok egyre inkább „nemzeti” jelszavakkal és „nemzeti” ideológia jegyében vívott háborúik jó részét a „nemzetközi” tengerre és a (bennszülöttektől elvett) tengerentúlra „exportálták”.

A nagy nemzeti tengeri csatákhoz eszményi lehetőséget teremtett az ágyúkkal felszerelt vitorlások kifejlesztése. Nem alakult ki rögtön a megfelelő típus. Első nekibuzdulásukban a hadakozó államok a Földközi-tengeren bevált hadihajókat utánozták, s a méreteket túlozva hatalmas evezős-vitorlás gályákat terveztek, orrukon és emeletes tatjukban nagy ágyúkkal. Hamar megszületett azonban az óceánokra alkalmazott forma: a karavellből kifejlesztett, mindkét oldalán egy vagy két sor visz- szahúzható (és így gyorsan és biztonságosan újratölthető) ágyúval felszerelt vitorlás, az ágyúkat a stabilitás végett lehetőleg mélyen telepítve, vízhatlanul lezárható kilövőnyílással. Ideális eszköz volt: pillanatok alatt több száz „ellenséget” lehetett véle s benne a tenger fenekére küldeni. (A 19. és a 20. század cirkálói csupán átdolgozták ezt a „nagyszerű” találmányt acélra, gőzre és olajra; de a lényeg, a „vér” maradt, és maradt természetesen, illetve még hatványozódott a „nemzeti” ideológia.)

Spanyolok, portugálok, angolok, hollandusok, franciák versengése a világtengerekért és az Újvilág ültetvényeiért emberéletek millióin túj,(csak rabszolgát hatmilliónál többet átszállítottak a 19. század elejéig Afrikából Amerikába) escúdók, pesók, dénárok, fontok, frankok milliárdjaiba került, az Újvilág minden ezüstje és aranya kevés volt a finanszírozásához. Nagy tengeri kalandjuk költségének oroszlánrészét az egymással harcoló nemzeti államok adókból és kölcsönökből fedezték, bár természetesen végső soron utóbbiakra is az adófizetők pénze és verejtéke volt a fedezet. A csillagászati méreteket és bonyolultságot öltő kölcsönök fellendítették a pénzvilágot: a katonai és tengerészeti oligarchiához az újkorelő előrehaladtával felzárkózott a fináncoligarchia — és meglehet ez a „szentháromság” határozta meg leginkább régiónként a „Nyugat” arcát és alakulását. A magyarországi hadszíntér a maga ügyesen telepített végvárrendszerével és célszerű könnyűlovasportyáival olcsójános volt Nyugat esztelen hadi pazarlásához képest, amelynek egy töredéke elegendő lett vol97