Forrás, 1994 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1994 / 9. szám - Vekerdi László: Európa „három történeti régiója” között - „valahol utat tévesztettünk”?
Nyugaton-Keleten egyaránt, „túlsúlyra jutottak a polgári, vagyis civilizált, bensőséges, békeszerető érzelmek felett”, az egész Nyugat erőszakos katonai hódításra rendezkedett be, erre építette egész gazdagságát, ha tetszik „keleties” vonásokat, sőt „tatárosokat” öltött. Épp ennek felismerése Szűcs Jenő kis könyvének egyik nagy nóvuma. A harceszközök és a katonai szervezet tökéletesedését volt szokás „military revo- lution”-ként emlegetni az elmúlt évtizedekben, amikor a természettudományoktól és a technikától a mezőgazdaságig és a városhálózatig annyi sok mindennek a viszonylag gyors fejlődését vagy átalakulását szerették „forradalom”-ként jelölni. Szűcs Jenő is így hivatkozik rá, mint ami épp forradalmi jellegével jelentősen hozzájárult Európa három „történeti régiójának” a formálásához: „Minthogy az állam nemcsak a „társadalomnak” kerekedett fölibe, hanem a „gazdaság” regulátora is lett, eszköze pedig a háború és a 17. század „katonai forradalma” volt (e században mindössze hét év múlt el nagyobb állami konfliktusok nélkül), a gazdasági bázis kelet felé csökkenő erejével fordított arányban kedvezett az államkomplexusok nagyságának. Végül is a fegyverek egyensúlya volt hivatva kiegyenlíteni az alapok kiegyensúlyozatlan súlyviszonyát, amit a balance of power 18. század végi doktrinája teoretikus szintre is emelt. S valóban, a Romanovok hadserege már 1680 táján, vagy akár II. Frigyesé pontosan ama 200 000 fő körül mozgott, mint például a francia hadsereg létszáma a grand siécle idején — természetesen igen eltérő rátával terhelve meg az államkincstárt, főként pedig a nemzeti jövedelmet. Ezt a szintet csak úgy lehetett elérni vagy tartani, ha az állam ,.felülről lefelé” érvényesülő hatása a gazdaság és társadalom felett kelet felé haladva lépcsőzetesen egyre közvetlenebb formákban és drasztikusabban érvényesült.” A célok és a funkciók hasonlók voltak, hiszen Nyugaton és Keleten egyaránt a társadalom alárendelése volt a cél, az adott gazdasági lehetőségek központosított és lehető legteljesebb kihasználásával. „Az eszközök is rokonságot mutattak. A bürokrácia és a hadsereg fejlesztése, az államigazgatás centralizációja (egyáltalán az „alattvalók” homogenizálása), a gazdaság protekcionizmusa vagy akár a hatalom újfajta legitimációja közös nevezői az abszolutizmusoknak Nyugaton, Keleten egyaránt”. Nyilván, hiszen Nyugaton, Keleten egyaránt a földbirtokos arisztokrácia őrizte a maga hatalmát az abszolutisztikus monarchiákkal. Ámde „a nyugati abszolutizmus oly módon volt a nemesi rend és a feudalizmus menthető elemeinek védelmezője a kapitalizmus erozív hatásaival szemben, hogy közben legsajátosabb céljai és funkciói érdekében hatékonyan elő is segítette magát az eróziót, keletebbre viszont nem volt ilyen „ellentmondás”, minthogy nem (vagy alig) voltak erozív erők.” így azután Nyugaton „az abszolutizmus történeti epizód maradt, jóllehet sorsdöntő epizód: egyike ama termékeny „kumulativ” változásoknak, melyek újabb struktúraváltást készítettek elő. Ezzel szemben Keleten az orosz abszolutizmus maga volt az a struktúra, mely a századokon át keretéül szolgált bármiféle kumulatív változásnak.” A struktúra minden lényeges alapeleme, ha nyersen is, Nyugatot jó évszázaddal megelőzve, jóformán egyetlen nekifutásra, ül. Ivántól IV. Ivánig (1462-1584) kialakult, és lényegében többé nem változott. A különbség az abszolutizmus e két modellje közt következésképpen egyre nőtt. íyA felvilágosodás Nyugaton már nem az „állam”, hanem a „társadalom” ügye volt. A francia forradalom aztán lezárta az abszolutizmus nyugati paraboláját: miután a koraérett és válságba jutott középkori societas civilis fölibe kerekedett állam az expanzív „világgazdaság” talaján a társadalmat „alattvalóként” húzta ki a válságból, végülis az állam válságán egy magasabb société civile kerekedett felül. Egészen más volt az abszolutizmus keleti parabolája. Az orosz birodalom ahhoz, hogy a Nyugattal való kompetetív viszonyban helytálljon, kénytelen volt „ablakot nyitva” Európa felé, lemondani a maga külön „világgazdaságáról”, és az európai 93
