Forrás, 1994 (26. évfolyam, 1-12. szám)

1994 / 9. szám - Vekerdi László: Európa „három történeti régiója” között - „valahol utat tévesztettünk”?

A török-megszállta Bizáncból Itáliába özönlő tudós klérikusok nemcsak felbecsülhetetlen görög kéziratokat hoztak magukkal, hanem filozófiai és politikai eszméket is, amelyek azután a firenzei humanizmusban életrekeltett és átalakított római patrícius-republikánus eszmékkel interferálva a filozófus-fejedelem vezette és hozzáértő humanisták (jogászok, teológusok, bankárok, tudósok, magiszterek) által irányított-működtetett kormányzás platóni ideáját és ideálját teremtette meg. Az új politikai eszmék legfőbb inspirátora, maga Bessarion kardinális és nagy barátja-ta- nítványa, Marsiglio Ficino szemelte ki úgylehet Mátyás udvarát - hangsúlyozza a magyar reneissance nagy kutatója, Klaniczay Tibor — (az elsősorban hagyományos birodalmi és római kapcsolatokra építő Habsburg Béccsel szemben) az új eszmék mintegy kísérleti terepéül; hatásos gátként az Ottomán Birodalom terjeszkedésével szemben. A több-kevesebb intenzitással mindig is élő magyar-itáliai kapcsolatok ekkor erősödtek azzá a „keleti Golf-árammá”, amely a dalmát városokon, a horvát nagyúri udvarokon, Pécsen, Budán, a szepességi városokon, Krakkón át el egészen Danczkáig a hagyományos rajnai út mellett másik közvetlen összeköttetést teremtett Európa északi részeivel; fontos leágazással Erdély, Havasalföld és Moldva felé, s hamarosan még tovább Keletre, a tatár gyötréstől felszabaduló orosz földek felé, el egész Moszkváig, ahol majd itáliai mesterek építik fel helyi hagyományok felhasználásával a Harmadik Róma szívét, a Kremlt.

De lehetett ez a keleti golf-áram művészetekben, művelődésben, életmód vagy akár a gazdaság tekintetében mégoly fontos, a politikában az „itáliai modell” sohasem hatott mélyen. Tán még Mátyás idejében sem, hiszen végtére ő is — mindegy, mivel indokolják a történészek - birodalmi álmoknál kötött ki. Később pedig a török birodalommal szemben már eleve csak több országot egyesítő nagy dinasztikus birodalom állhatott meg, ezt két nagy történész, Szűcs Jenő és Kosáry Domokos egyaránt igen pontosan megmagyarázta.

De mintha magában Itáliában se lett volna teljesen elemében az itáliai modell. Működött ugyan kétségkívül, éspedig jól, ezt a sok fényes és gazdag város létével önmagával igazolja. De mintha túl kicsik lettek volna hozzá a városállamok és a territoriális államocskák. Az abszolutisztikus fejedelmi udvar nagyobb méretekben mutatta meg igazán a maga képességeit: Franciaország, Anglia, Kasztilia és Ara- gón, Portugália, Katalónia, Brabant, Németalföld, a német választófejedelemségek kormányzásában. Az abszolutisztikus fejedelmi udvar itt a maga kiegyenlítő szerepével a nagybirtokos felsőarisztokrácia, a nemesség és a városi patriciátus között egyensúlyozva olyan politikai és gazdasági erőket szabadított fel, amik azután nagy territoriális egységek, a későbbi „nemzeti államok” kialakulásához és stabilizálódásához vezettek. A hűbéri kötődéseket az „állam” és uralkodója iránti lojalitás váltotta fel, amely végül mindenkit egyformán kötelezett, a parasztoktól a főurakig. (Az állam teoretikusai meglehet épp ezt nevezték később — nem kevés euphemizmussal — ,,államraison”-nak.) Nem volt egyszerű folyamat: sokfelé lázadások, fronde-ok, vallásháborúk mezébe bújtatott hatalmi küzdelmek kísérték, s közben az alakuló abszolutisztikus monarchiák szinte szünet nélküli harcai egymással. Ezek a háborúk nagyságrendekkel nagyobbak, véresebbek, pusztítóbbak voltak az eddigieknél, s mérhetetlenül többe kerültek. Ezekből a véres háborúkból született meg a 17. század második felére-végére Európa új regionális rendszere. Mintha a Civakodó Fejedelemségek kora tért volna vissza a kétezer évvel azelőtti Kínából, csak sokkal veszedelmesebb harci eszközökkel és tökéletesebb katonai szervezettséggel. Ezzel valami drasztikusan új indult el egész Európában, valami, ami sokkal nagyobb különbség a múlthoz képest, mint ami Európa nyugati, keleti és középső részét egymástól elválasztotta. Az újkorelőn kialakuló „Civakodó Államokban” a nemesi-katonai, vagyis az uralmi, agresszív és reprezentatív érzelmek” eleinte mindenütt,

92