Forrás, 1994 (26. évfolyam, 1-12. szám)

1994 / 9. szám - Vekerdi László: Európa „három történeti régiója” között - „valahol utat tévesztettünk”?

pa három történeti régiójának vizsgálatából — Bibó szellemében — egy centrális politikai dilemmát fejt ki: „vajon hogyan lehet egy helyzetben, mely történeti okok miatt a „forradalom felülről” szükségletét és lehetőségét immár szocialista variánsban vetette fel, a folyamatokat a demokrácia „alulról” érvényesülő kontrollja alatt és medrében kibontakoztatni. Az első a „kelet-európai” háttérből folyó szükségszerűség, a második a „nyugatias” alkatelemek által kínált történeti lehetőség volt — elvben kifogástalanul konzekvens „közép-kelet-európai” modell (noha maga a terminus Bibónak inkább csak későbbi írásaiban merül fel).”

Ez a kép azonban mintha inkább Szekfű „modelljének” felelne meg, mintsem a Bi- bóénak, noha Szűcs Jenő a nyolcvanas évek elején sokkal nagyobb szerepet juttat az „alulról” érvényesülő kontrollnak, mint Szekfű 1948-ban. Am korántsem akkorát, mint Szekfű 1943 és 44 fordulóján. És Bibó képe, legalábbis történeti vonatkozásban, ehhez áll közelebb. Hiszen „a közép- és kelet-európai nemzetek politikai hisztériáinak” a forrásait nyomozva Bibó hangsúlyozza, hogy tájainkon a társadalom fejlődése végeredményben mindigis „nyugatias” volt, csak éppen egyszerűbb, durvább, „vidékies” szövetű. Nagy különbség volt ellenben a nemzetté alakulás társadalmi hátterében, a folyamatban szereplő társadalmi erők arányában, a nemzettéválás vezető rétegeinek viszonyában a demokráciához. Ahol ugyanis a nemzeti egység és függetlenség kivívásában a monarchia, a nemes és a katona volt a fő erő, ott kivételes helyzetet tudott teremteni magának „abban a harcban, melyet a demokrácia mindenféle személyes uralmi helyzetek ellen folytatni szokott”. Az érveket és az ideológiát uralmához „az ún. nemzeti intelligencia” szolgáltatta, mert a kultúra teljes átpolitizálódást megteremtve olyan értékeket, célokat és vágyakat fogalmazott meg, amelyeket szinte készen adhatott át politikai felhasználásra a dinasztikus, arisztokratikus és katonai erőknek. Utóbbiak „a maguk értékvilágából ezekhez legfeljebb annyit adtak hozzá, amennyire a félelem lelkiállapotának szükséges van bizonyos monarchikus, arisztokratikus és katonai tendenciákra: egységre, fegyelemre, forradalom-ellenességre és tekintélytiszteletre.” így magát egy politikai érdekcsoport mellé elkötelezve a nemzeti intelligencia végeredményben a demokratikus fejlődés akadályozója lett. „Ilyen nemzeti alapon hallgatott el a közvélemény kritikája bizonyos dinasztiákkal (pl. a Hohenzollem-, a Savoyai-, a Karagyorgye- vics-házzal), bizonyos arisztokráciákkal (pl. a porosz, lengyel, erdélyi arisztokráciával), valamint minden nemzeti hadsereggel szemben. Ez vezetett arra, hogy a nemzeti érzés két komponense közül ezekben az országokban a nemesi-katonai, vagyis az uralmi, agresszív és reprezentatív érzelmek túlsúlyra jutottak a polgári, vagyis civilizált, bensőséges, békeszerető érzelmek felett”.

Végül is erre vezethető vissza a kelet-európai kisállamok nyomorúsága a polgári érzelmek túlsúlyával jellemezhető Nyugattal szemben. Ennek a különbségnek az alapján osztja be voltaképpen Szűcs Jenő Európát három történeti régióra; és gondosan tagolt érvrendszere a nagy régiók szintjén aligha cáfolható. De e mellett a „makrohistória” mellett Európa történetében hol erősebben, hol gyöngébben mindigis jelen voltak másféle, „mikrohistóriai” vonások, és egyáltalában nem bizonyos, hogy ezek akárcsak hozzávetőlegesen is leírhatók a nagy regionális különbségekkel. Jókor és nyomatékosan figyelmeztetett erre Henri H. Stahl, a vranceai paraszt-köztársaság (egy mintaszerű „szabadközösségi rendszer”) monográfusa. Az agrártechnikák társadalomtörténetét vizsgálva Stahl pontosan látja, hogy milyen nagy különbség alakult ki a századok során a „két Európa”, Nyugat és Kelet között. „Nemcsak időbeni eltolódásról van szó, amikor Kelet mindig késésben van Nyugat mögött, hanem egészen egyszerűen eltérő fejlődési folyamatról. Azért, hogy a keleti államok felzárkózzanak Nyugat fejlődési szintéjéhez, nem lévén polgári osztályaik, hanem csak katonáik és államszervezetük, amely még távol esett az abszolút mo88