Forrás, 1994 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1994 / 9. szám - Lengyel András: Egy irodalomszervező pályaíve (Vázlat-féle Ilia Mihályról)
Lengyel András Egy irodalomszervező pályaíve Vázlat-féle Ilia Mihályról „Való igaz, szennyes folyam az ember. Tengernek kell lennünk, hogy befogadhassuk a szennyes folyót, és ne váljunk tőle tisztátalanná.” (Nietzsche: Im igyen szála Zarathustra) „... az értelem, a cselekvés minden akadályát átformálja, átváltoztatja közvetlen céllá. így lesz a munkát, gátló akadályból munka, az út torlaszából út." (Marcus Aurélius Elmélkedései) Jl V em minden emberi élet fedi föl közvetlenül életünk lényegi viszonyait: legtöbbünké legföljebb egy-egy szeletét vagy vonatkozását villantja föl az összfolyama- toknak, s az egészre csak közvetve utal. De vannak emberek, akik sűrítve hordják magukban a viszonyokat, s maguk is az egészet alakítják, amikor megnyilvánulnak — így a róluk való pontos beszéd lényeges dolgokat tud láthatóvá tenni. Mai közszereplőink közül ilyen, az összfolyamatokat magába fogadó, s az egészre reagáló ember Ilia Mihály is. O maga ugyan úgy látja, hogy arra a szerepre, amelyet évtizedek óta betölteni igyekszik, jóideje nincs szükség. „Most úgy látom - mondta egy minapi interjúban -, e kornak talán nincs is szüksége arra az értelmiségre, nincs már lassan ötven éve, aki azt hiszi, hogy az egészre van hatása az ő munkálkodásának. A magát egy-egy politikai érdekcsoport mellett elkötelező, a részproblémákat gyorsan és látványosan megoldani tudó vagy ezt ígérő típus boldogul. Az aggályosabb, mert erkölcsi szempontot, eszményeket, elveket, normákat hangoztató és érvényesítő, függetlenségükre finnyás értelmiségiek e folyamatban, s vele a politikai fejleményekben is, idegenek, nem kívánatos tényezők. Szükségképpen oppozícióba kerülnek.” (Népszabadság, 1993. okt. 2.) S tagadhatatlan: e keserű vélekedést a magyar viszonyok igazolni látszanak. Az intézményes magyar szellemi élet Ilia Mihály esetében sem élt azzal a lehetőséggel, amit egy Ilia formátumú személyiség léte jelent. Lassan húsz éve már, hogy nincs lapja, hogy nem végezheti azt, amihez a legjobban ért, s amiben egy ideig - amíg tehette - a legtöbbet adta. Egy nagy, emberi személyiségben testet öltött lehetőség tehát elpazarlódott, s nehéz eldönteni, ki vesztett ezzel többet. O, aki lap nélkül maradt, vagy a szellemi élet, amely nélkülözni volt kénytelen mindazt, amit egy ilyen formátumú szerkesztő-egyéniség tevékenysége adhat az összfolyamatokhoz. Az egészre tekintő kulturális szerep azonban, bármennyire is marginalizálta a magyar történelem menete, nélkülözhetetlen szerep. 54
