Forrás, 1994 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1994 / 9. szám - Thomka Beáta: Az első stáció
Thomka Beáta Az első stáció A A. JLz irodalomtörténet fiatal fejjel a legkevésbé vonzó az ember számára, hisz mindenekelőtt saját jelenében szeretne tájékozódni. Aztán egyszeriben arra döbben rá, élményeinek, tapasztalatainak rétegződésével nemcsak tanúja valaminek, ami nem egyéb, mint történet, sőt időnként történelem, mint ma, a harmadik balkáni háború idején, hanem részese is. Valamikori olvasmányok és valamikori értelmezéseik, újabb értésmódjaik és újraértékelésük, az újabb szellemi mozgásirányok, melyek retrospektív módon fölrázzák a korábbiakat, szaporítják bennünk a rétegeket, érzékelhetővé teszik a pillanatot, s a mögöttük maradó időt. Lassan az irodalomtörténet sem a régi korok zárt világaként merül, távolodik, hanem belénk írt tapasztalatként, magunkkal, sorokká és múlttá összeálló történetünkkel együtt. A személyes kapcsolatok is így íródnak bele a történetbe, a sajátunkéba, az irodaloméba, vagy amit e kettő kapcsolatában sajátunknak vélünk. Ennek része két és fél évtizedes ismeretségünk Ilia Mihállyal. Vajdaságban sokan emlegették, s ha Magyarországra vezetett út, az első stáció Szeged volt írók és tanszéki emberek számára. Számomra többféle vonatkozásban volt aiz. Másodéves egyetemista koromban, 1969 végén egy éppen soron levő belső átalakítást terveztünk Tolnai Ottóval az Új Symposionban. A Tel Quel, a Poétique s italic a Barthes körüli 68-as francia szellemek remek korszaka volt ez: nemcsak a másnyelvűek, hanem maguk a franciák is éppen a Derrida féle vihart, 67-es köteteit, a L’écriture et différence-t, a La voix et le phénomene-t, s a Grammatológiáról szólót igyekeztek érteni. A nyelvet, kategóriákat, irodalmi gondolkodást felrázó, a narratológiát körvonalazó,a strukturalizmust a poszt fázisba átvivő, ezzel a későbbi dekonstrukciót sürgető folyamatokból szerettünk volna valamit a Symposion-ban érzékelhetővé tenni. Francia fordítókra volt szükség, a Heidegger-számhoz pedig német szakemberre. Tanácsadónk Ilia Mihály volt, aki a körülmények folytán Bemáth Arpádékkal, a későbbi Studia Poetica műhelyét kialakító kutatókkal hozott össze. Talán sem ők, sem mi nem tudhattuk ekkoriban, mindez része egy korszerűbb magyar elméleti gondolkodás előtörténetének. Azt sem, hogy Szeged, Újvidék, Kolozsvár hozzájárul majd a teória jelentőségének revideálásához Magyarországon. Bia Mihály már ekkoriban speciális kollégiumokat vezetett a hivatalos tantervekben, irodalomtörténetekben, kultúrpolitikában és a fejekben nem szereplő regionális magyar irodalmakról, melyeket nyelvük és kultúrájuk a magyarhoz, az országhatárok pedig fél évszázada más európai és nem európai, közép-európai, keleti és déli kultúrákhoz kötött. Ilia Mihálynak más elképzelése volt a nemzeti irodalom történetéről és jelenéről, összefüggéseiről és lényegéről, mint a határon inneni és onnani, s főként a határok határszerűségében, tehát választóvonal jellegében gondolkodó elméknek — függetlenül attól, a szakmában, az irodalom- és művelődéstörténetben, vagy a politikában érvényesíthették-e koncepciójukat. Hogy más irodalomszemlélet és történeti gondolkodás is van, azt nemzedékek sora tanulhatta meg Ilia Mihály példáján és katedráján. 51
