Forrás, 1994 (26. évfolyam, 1-12. szám)

1994 / 9. szám - Thomka Beáta: Az első stáció

Eleinte nyilvánvalóan minden kisebbségi irodalom örömmel regisztrálta a tényt, van egy kutatója, ismerője, barátja. Van egy tanszék, ahol előadják, foglalkoznak vele. Az ilyen szemléletmódnak a jelentősége mégsem merül ki a puszta filológiai af- firmációban, hanem ettől döntőbb egy sajátosságokra figyelő, ám egységes érték- rendszer kidolgozása. Ennek előfóltétele a kisebbségi irodalmak alapos ismerete, hiteles felmérése, valamint a nemzeti irodalom egészének összefüggésében való értékelése. A jelszószerű odafigyelési program éppúgy téves, mint az ignorálás; e kettő váltakozásával teltek el évtizedek, s ma sincs egyensúly. Ilia Mihály ehelyett egy harmadik magatartást alakított ki. Tudta, a józan összkép csak az értékek, javak, eredmények szüntelen közvetítésével alakulhat ki. Évtizedeket és energiát, figyelmet és szeretetet, anyagiakat és erkölcsieket áldozott a Magyarország és külföld, a külföld és Magyarország közötti közvetítésnek. Intézményeket helyettesített olyan időkben, amikor ez nemcsak kockázattal járt, hanem következményekkel is.

Vannak, akik kötetekben, elméleti vagy történeti keretben bocsátanak útra eredeti felfogást, szemléletet. Vannak, kiknek számára a katedra, a szerkesztés, a kiadás, vagy a szervezés, a levelezés, a kapcsolatteremtés kínálkozik alkalmasnak a koncepció érvényesítésére. Az előbbiektől eltérően ennek személyessége a többlete és jellegadója, s Ilia Mihály így írta a maga irodalomtörténetét. Minden viszonylatot párbeszédszerűnek értelmezett, önzetlenül közvetített hazai és hazai, nem hazai és hazai, külföldi és külföldi pontok között. Öregeket és fiatalokat, tanszékeket és szerkesztőségeket vont be abba a hálózatba, melyet eltökéltsége működtetett, hogy megteremtse a közelséget azok között, akiknek sejtése szerint szellemileg vagy emberileg szüksége volt egymásra.

Egészen bizonyos, hogy a határon innen és túl valamennyien rosszul tájékozottak voltunk, gyakran tanácstalanok, ösztönzések híján. Eia Mihálytól közvetlenül is, közvetetten is bátorítást kaptunk. Sosem tudtam fölmérni, hogyan követhetett annyiunkat egyforma figyelemmel. Ha tudta, vagy csak sejtette az ember érdeklődését, az ő szemével és fülével olvasott, sokunk helyett figyelte a magyar folyóiratokat, hogy kivágásaival, könyvküldeményeivel segítse, serkentse tájékozódását. S ez nem csupán barátaira, kollégáira vonatkozott, hanem hallgatók, tanítványok sorára, akiket hozzá küldtünk, s akiket hosszú ideig számontartott. Információforrásokat biztosított, s az volt maga is. Vajdaság és Erdély között éppúgy hidat vert, mint Szeged és a környező országok között. Nemcsak igen sok jelentős magyarországi publikáció, cikk és kiadvány maradt volna előttem ismeretlen nélküle, hanem többek között az az igen jelentős kritikai, elméleti és irodalmi mozgás is, melyet a kolozsváriak vagy a Forrás-sorozat körüli szerzők hoztak a hetvenes évek szellemiségébe. Hiszem, az Új Symposionról is elsősorban általa tudtak sokan Magyarországon és azon kívül is.

Nem a tudományterület, hanem a szó tágabb értelmében felfogott kapcsolattörténet jelölheti a legpontosabban azt a viszonyt, melyet Ilia Mihály ápolt és ápol, melyen kívül nem tudja elképzelni az irodalmár s a pedagógus termékeny benneállását saját korában és szakmájában. A kapcsolatteremtő s a közvetítő magatartás, melynek alanya változatlanul a másikat s a közös célt, ügyet szolgálja, míg kényelméről, biztonságáról és magáról szerényen megfeledkezik, nemcsak a pedagógusi, hanem a kritikusi, értelmezői alapállásnak is modellje lehetne.

Az elmúlt két és fél évtizedben igen sok változás játszódott le az irodalom s a szellem életében. Az az érzésem, Hia Mihály egészen sajátos módon segítette az eligazodást a váltásokban és változásokban, értékek, értéktelenségek, az értékteremtés s az értékválság hullámzásaiban. Mindent megtett azért, hogy hozzáférhetővé tegye az információkat, jó ízléssel észrevétesse a jelenségeket, véleményeket és álláspontokat, s azután ránk bízta a magatartás, vélekedés kialakítását. Úgy tűnik, ez a nél52