Forrás, 1994 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1994 / 9. szám - Kántor Lajos: Beiratkoztam Ilia (érték) egységpártjába
Kántor Lajos Beiratkoztam Ilia (érték)egységpártjába... JÉJíé z még 1970-ben történt. De lehet, hogy valamivel korábban. Föl kellene kutatnom a fiókokat, feltárnom szekrények alját, hogy összegyűjtsem, időrendbe állítsam Ilia Mihály leveleit, képeslapjait. Aligha túlzók, ha százakról beszélek - ám ez nem is számít, valószínűleg, rekordnak a legendás hírű Hia-levelezésben. Mert ő volt az (és gondolom, ezt most, 60. születésnapja alkalmából majd az irodalomtörténetírásban mások is, sokan tanúsítani fogják), aki mostoha időkben, felbélyegzett baráti üzeneteivel ébresztette és tudatosította, nagy szavak és hangzatos vállalások nélkül, a magyar irodalom egységét, pontosabban összetartozását — az egymásra figyelés szükségét. A levelekből kirajzolódó kép (most csat emlékezetből idézem) a kortárs magyar irodalom és kultúra egészét fogja át, sőt a XX. századi és korábbi előzményekre is fényt vet, hiszen Ilia irodalomtörténészként is megnyilatkozik e levelekben, nem csupán az irodalomszervező-szerkesztő szólal meg bennük. Minthogy azonban a fiókkutatásra most nem vállalkozhatom, nem is folytatom levélíró klasszikusunk méltatását. Maradok a nyomtatott bizonyítékoknál, a Tisza- tájnál, abból próbálom megfejteni, a magam számára is, miképpen iratkoztam be én abba a bizonyos egységpártba, amely nem adott tagkönyvet, nem kért tagdíjat, nem válaszott elnökséget, de — a húsz-huszonöt év távolából visszanézve még inkább így látom - jóérzéssel töltötte el a megszólított szerencséseket. Már az elején élt bennem a sejtés, mára ez bizonyossággá vált, hogy ez az „egységpárt” nem politikai, nem népi és nem urbánus alapozású, hanem értékszempontú, következésképpen megtiszteltetés akár tagjelöltként jelen lenni benne. A kézikönyvek az ötvenes évek végétől jegyzik Ilia Mihály és a Tiszatáj kapcsolatát, előttem azonban az első tíz-tizenkét év ebből nem ismerős. Lehetett volna, hiszen ekkor már én is szerkesztőségben dolgoztam, s a Korunknál az én feladatom volt a magyar irodalom számontartása. Előfordulhat, hogy levelezésünk első darabjai (ha majd előbukkannak) rácáfolnak erre a kijelentésre, a könyvtáramban őrzött (sajnos, hiányos) Tiszatáj-évfolyamok azonban mostani emlékezésemet támasztják alá. Tehát 1970júniusában vagyunk. A szegedi folyóirat, amelyet a Magyar Tanács- köztársaság útja 10. szám alatt szerkesztettek, még nem tünteti föl a kolofonban (vagy valahol hátul, esetleg középen, egy üres helyen, bár kisbetűkkel) Hia Mihály nevét, de biztos vagyok benne, hogy az ő rovatszerkesztői bizalmának köszönhettem itteni első (?) megjelenésemet, a „Figyelő” rovatban; a Bartalis Jánost és Horváth Imrét bemutató összefoglalás a készülőben lévő, Láng Gusztávval társszerzőségben megtervezett romániai magyar irodalomtörténetünk egy-egy fejezete. Ilia figyelmére vall, hogy ez a folyóiratszám Szilágyi Domokos verseivel kezdődik, található benne két Páll Lajos-vers is. Ami pedig a szakmát (kritikusit-irodalomtörténészit) illeti, a „Figyelő”-ben Pomogáts Bélával vagyunk együtt (ő Méliusz regényét, a Város a ködben-1 méltatja), a „Kritika” rovatot pedig többek közt Kiss Ferenc, Imre László, Bata Imre, Jankovics József úja, a „Művészet”-ben pedig László Gyula van jelen. Augusztusban, miközben két újabb fejezettel folytatódik a „Romániai magyar írók” bemutatása (Asztalos István, Balogh Edgár), még népesebb a Tiszatáj erdélyi csa48