Forrás, 1994 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1994 / 9. szám - Borbándi Gyula: A nyugati magyar irodalom szegedi nagykövete
Borhándi Gyula A nyugati magyar irodalom szegedi nagykövete A JL JL hatvanadik születésnapját ünneplő llia Mihályt méltán nevezhetjük a nyugati magyar irodalom önkéntes hazai követének. És, mivel egy időben Szeged volt az a magyar város, amely ez irodalom iránt a legnagyobb érdeklődést és figyelmet tanúsította, nem meglepő, hogy nem Budapest, hanem a déli végek fővárosa játszotta a követfogadó szerepét. Hia Mihály tudományos és oktató munkájában, a teljes magyar irodalomban gondolkodva, a határokon túli és azon belül a nyugati - akkoriban emigráns — irodalmat is belefoglalta a jelenkori magyar irodalom kutatásába és megismertetésébe. Szeged pedig olyan város volt, amelynek egyetemén mindez lehetségessé vált, és a hivatalok a nyugati diaszpórában élő írókkal való foglalkozást, ha nem is pártfogolták, de csendben eltűrték. Persze, nem kezdettől fogva, hanem azóta, hogy Ilia Mihály programjává tette, és ehhez lassan feletteseit is hozzászoktatta. A közügyek iránt érdeklődve és a hatalom gyakorlásának mechanizmusát is némileg ismerve, Ilia korán felismerte a párt- és kormánykörökben végbemenő változásokat, a politikában bekövetkezett fordulatokat. Az uralkodó rendnek a hetvenes évek kezdetétől önmaga megmaradása érdekében tett apró engedményeit nem azzal intézte el — mint sokan mások —, hogy azok csak látszatok keltését szolgálják és bármikor visszavonhatok, tehát csalárd megtévesztések, amelyeket a rendszer életének meghosszabbítására agyaltak ki. Ilia Mihály is tudta ezt, de úgy gondolta, a tudomásul nem vétel helyett hasznosabb az enyhülés gesztusait jó ügyek érdekében kihasználni. Soha nem beszéltem vele akkori tervei és cselekedetei erkölcsi indítékairól, valamint törekvései megvalósításának taktikai meggondolásairól. Jó ideig ezt meg sem tehettem, később már nem tartottam időszerűnek és sürgetőnek. Nyilvánvalónak tetszett, hogy a Nyugat felé való nyitás javára. Valószínűleg volt ennek helyi vagy központi jóváhagyása, vagy egyszerűen Ilia személye iránti bizalom szülte elnézés és türelem. Érdemét azonban ez cseppet sem csökkenti. Vannak esetek, amikor az elnézés vagy a türelem kieszközlése nagyobb tett, mint a nyílt szembeszegülés. Ismeretes, hogy az emigrációs irodalom felé való nyitásnak olyan tudatos és szorgos művelői voltak - hogy csak irodalomtörténészeket és kritikusokat említsek —, mint Béládi Miklós, Pomogáts Béla, Czine Mihály, Rónay László, Szakolczay Lajos, Görömbei András, akik a lehetőségek határait állandóan feszegetve és tágítva, olykor megalkudva, de a nemes célt mindig szem előtt tartva, munkálkodtak a nyugati magyar irodalom integrálásán. Legtöbbjük a fővárosban élt, állandóan az előtérben állt és a vidékieknél nehezebben kerülhette el a kultúrpolitikai hivatalok figyelő szemét. Némely sajtóorgánumról nem is szólva, amely előszeretettel szerkesztette ki a „reakciós”, „fasiszta” és „antiszocialista” emigránsokkal barátkozó írókat és irodalomtörténészeket. Nagy értéke volt munkásságuknak, mégha a lehetőségek nem engedték is meg a folyamatos és zavartalan tevékenységet. Kétségtelen, hogy a nem 42
