Forrás, 1994 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1994 / 9. szám - Borbándi Gyula: A nyugati magyar irodalom szegedi nagykövete
mindig kedvező adottságokkal kiegyezve működhettek csak, amiért emigráns bírálatban is részesültek, de ha nem így cselekedtek volna, semmit sem tehettek és érhettek volna el. Kívülről könnyű volt e tevékenységet lekicsinyelni és nagyobb helytállást sürgetve elmarasztalni. Némely emigránsok olykor eléggé értetlenül viselkedtek. A kormányzó hatalmat méltán kártékonynak, önkényeskedőnek és minden gazságra képesnek tartották. Az irodalmi vagy társadalmi közéletben résztvevő és jóra törekvő személyektől viszont olyan magatartást és viselkedést vártak el, mintha nem diktatúrában, hanem demokráciában, vagy legalábbis felvilágosult abszolutizmusban, paternalista tekintélyuralomban éltek volna. Mintha Kádár helyén Horthy Miklós ült volna. A nyugati magyar írók befogadásán fáradozó irodalomtörténészek és kritikusok helyzeténél nehezebb volt Ilia Mihályé. Kényesebb területen mozgott ugyanis, mint budapesti társai. O az emigránsokról nem cikkeket és könyvismertetéseket írt, amelyeket mindig hozzá lehetett igazítani a közlési feltételekhez, hanem személyes kapcsolatot épített ki velük, leveleket küldött nekik és leveleket kapott tőlük, tanítványain keresztül pedig a fiatalság irodalmi érdeklődése irányváltozásán munkálkodott. Nehezebben ellenőrizhető és ezért több kockázatot magában rejtő területen dolgozott. Erre talán azért volt módja, mert a hatalmi központtól és országos nyilvánosságtól távol élt. Alig volt nyugati magyar író vagy irodalomtudós, akivel Ilia ne levelezett, műveit és irodalmi tevékenységét ne ismerte volna. Könyveket, folyóiratokat, újságokat szerzett be. Tanúsíthatom, hogy rendkívüli találékonyság, ötletgazdagság és ügyességjellemezte ebbéli tevékenységét. Mindent érdekelte, ami a nyugati magyar irodalommal összefüggött. Mindenről tájékozott volt. Olykor magam sem tudtam, honnan szerzi be ismereteit. Mindent megjegyzett, amit fontosnak tartott. Olyan apróságok sem kerülték el figyelmét, hogy ki, mikor született. Születésnapi üdvözletek érkeztek olyan országokba, amelyekben legfeljebb a kerek születésnapokat tartják számon és az ott élő magyarok is gyakran elfeledkeznek róluk. Tudását Dia Mihály nem tartotta meg magának és nem a maga írásos életművét gyarapította vele, hanem bőkezűen szórta szét mások, főleg diákjai között. A fiatalok az általa beszerzett könyvekből és folyóiratokból tájékozódtak — és tájékozódnak részben ma is — a nyugati diaszpóra irodalmi terméséről. Regényeket, versesköteteket, esszéket és tanulmánygyűjteményeket adott ki olvasásra, tanulmányozásra, megbeszélésre. A szegedi Ilia-tanítványok közül szép számmal akadtak, akik a nyugati magyar irodalom alapos ismerőivé és értőivé lettek. Budapesten és más egyetemi városokban erre nem volt példa. Amikor 1993 júniusában Szeged díszpolgárává választották, a Magyar Nemzet interjút készített vele, és ebben kitért oktatói tevékenysége fő irányára is. ,/miikor én egyetemista voltam — mondta -, alig tudtam valamit arról, mi van a világban szétszórtan élő vagy a szomszédban élő magyarokkal. Nekünk ezt nem tanították. Némely egyetemi professzorom bíztatására jutottam el ebben a témában az ismerethez, valamicske tudáshoz. Oktató koromban minden lehetőséget megragadtam, hogy hallgatóimat e tudásban gyarapítsam. A tanításhoz az is hozzátartozott, hogy elküldtem őket ismeretséget keresni kortársaikkal, írókkal, szakmabeliekkel találkozni. Ismerjék meg mindazokat, akik ott élnek! A tájékozatlan, a hiányos ismeretű ember nagy veszedelmeknek van kitéve, téveszmék rabja lehet. Ennek szomorú példáit láthatjuk ma is, itthon is, kint is. A fiatalokat, egyetemistákat kötelességünk a valóságra tanítani, az igazságra oktatni. Nem szabad a mi korábbi lázálmainkat, téveszméinket beléjük plántálni. Azt tapasztaltam, hogy tanítványaim nyitott szemmel és érdeklődő buzgalommal ismerték meg a kinti 43