Forrás, 1994 (26. évfolyam, 1-12. szám)

1994 / 9. szám - Sándor Iván: Az Ilia-levél

gárzó irodalmi folyóirataival is); segítenek ebben Miska, a Te vallomásos soraid.

De eszembe jutnak levélváltásaink korunk írástudóiról is; (korszakunk, miközben felemésztett sok barátságot, nagy próbáknak vetette alá a legerősebbeket is. Mi minden bújt ki itt az emberből az elmúlt években! Hát, láttunk egyet s mást... Ilia nem tévesztette el, hogy mikor kell az írástudónak megszólalnia, mikor kell elnémulnia); képzeld el, nézem a Televízió Híradót, - nem tudom, mikor levelemet olvasod milyen lesz, de ez még a júniusi, az olcsó, farizeus, gyűlöletszító - és megjelenik egyik kortársunk, átkozódni kezd, az írástudók árulását emlegeti, az ún. „nemzeti ügy” 1994 májusi „veresége” miatt. 0 az, aki, amikor „kellett” Aczél filmesztétája, amikor „kellett” Pozsgay TV-elnöke volt, amikor „kellett” liberális lapban tiltakozott a Don-kanyari tragédia antibolse- vista hőstetté mítizálása ellen, s ő az, aki most az írástudók árulását emlegeti a melldöngetők között — akár a Te, akár az én „árulásomat” is beleértve - persze nem több hitellel, mintha mondjuk tíz éve ugyanígy beszélt volna valamelyik írásunkról; (jó tudni, hogy voltak-vannak, akik az önfeladások évtizedében sem tagadták meg magukat, — egyikük szignója: I.M.)

Végül is semmi újról nem tudtam Neked beszámolni. Várom további leveleidet. Kívánom magunknak, hogy legyen az Ilia-jelenlét a magyar szellemi élet egyik színfoltja a kilencvenes években is. Idemásolom azokat a sorokat, amelyekkel Te zártad leveledet négy éve, hatvanadik születésnapomon. Mint írtad, „Tápén szoktunk énekelni, amikor a nekünk kedveseket köszöntjük”:

Szent Dávid viszi hárfáját,

Edösdedön verögeti kedves nótáját:

Hogy az Isten éltessön,

Sok számos esztendőkkel szöröncséltessön!

7