Forrás, 1994 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1994 / 9. szám - Szepesi Attila: Utószó (vers)
Szepesi Attila Utószó (I. M-nak) Uram, ki fákat teremtettél, muzsikás szelet, hófúvást, hemzsegő szárnyasnépeket, makogó lények millióit, parányt és ordas óriást, lepkék és férgek légióit, hegyeket lépő vadakat, tüzet a föld gyomrába és tündér bozsgást a zöld vizekbe, a fövenypartra békasót, ködös opált és veres jáspist, és teremtetted tükör-arcom, álmom feltáplált rémeit, teremtettél átváltozást, folyton örvénylő, folytatódó ölelkezést és elmúlást: most e bornírt század múlóban, szétzüllik fénylő birtokod, földön, égen és tengeren elfogynak nyüzsgő lényeid, vizek hala, égbolt paránya, röglakó férgek milliárdja, a terebély vadon kivész, a szárnyas-patás hemzsegés: nem súgsz világos szavakat, ránk nem találnak szent igéid, maradunk bűvészinasok, csodákból szörnyeket teremtők, ordas fekete mágusok, köröttünk s bennünk sivatag: túl az időn, a folytatódó álmon, baljós sugallaton nincs hétköznap, ünnep se többé, 8
