Forrás, 1994 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1994 / 8. szám - Kuti Márta: A mesterdalnok (avagy történet a zsíros kalapról)
Kuti Márta A mesterdalnok avagy történet a zsíros kalapról JÍ 957 májasában történt. Jászberényi Gyöngyvér magyartanárnő emlékezete őrizte meg ekképpen. A kolozsvári Egyetem filológia karának folyosóján, a 96-os terem előtt Márton Gyulát, a nyelvjárástan előadó tanárát vártuk. Nyelvjárástan előadásai derűsek voltaik. A derű általában ránk ragadt, így a szünet is oldott, kellemes hangulatban telt. Érdekes módon azon a bizonyos napon az előadás közti szünetben sem nyelvjárástanról beszélgettünk, hanem versekről, a versírásról. Ott volt Szilágyi Domokos is. Tudtuk, hogy Szisznek már jelentek meg versei, ezekről azonban nekünk, évfolyamtársainak nem beszélt. Cigarettázás közben Lászlófíy Csaba megkérdezte tőlem, szoktam-e verset írni? Elpirultam, ez elég könnyen ment nálam, s bevallottam, hogy próbálkoztam, de a címnél tovább nem jutottam. — Mi volt a címe leendő versednek? — faggatott Szisz. — Egy hídon állok, ez volt a címe — válaszoltam. Kollégáim mosolyogtak, sejtelmesen. Közben a szünet véget ért, be kellett mennünk az előadóterembe. Márton Gyula tanár úr (de lehet, sőt bizonyosan tanár elvtársnak szólítottuk) tovább folytatta az előadást, hogy miről, már nem tudnám megmondani. Amikor kicsengettek, Szisz előre jött hozzám — ő mindig az utolsó padban ült, az ablak mellett, én meg elöl -, s ideadott egy papírlapot. - Tessék - mondta, és már tovább is lépett. A papíron szálkás apró betűkkel írt vers, címe aláhúzva: Egy hídon cdlok. Szisz megírta a versemet. Olvasni kezdtem, először magamban, majd a körém gyűlt kollégáknak is, többször egymás után. Ámulatunk nem kicsi volt, hiszen a vers 50 perc alatt készült el. Akár a hajdani mesterdalnokok!. A vers a nyelvjárástan előadás hangulatában született, ez határozza meg. Egyetlen javítás sincs benne. Az ötlet, a játék ördöge több kollégámat nem hagyta nyugodni. A következő napokban még két-három verses szöveget kaptam, amelyek fölött ugyanez a lehetetlen cím állt. Egy hídon állok. De verset csak Szisz írt. 19 évesek voltunk, játszottunk. O a játékot is halálosan komolyan vette. A történet, mint ahogy az lenni szokott, véletlenül került szóba. 1993 kora őszén Szilágyi Domokosról beszélgettünk, nem sokkal azelőtt jelölték meg emléktáblával a költő szülőházát. Ekkor árulta el Gyöngyvér, hogy 1957 óta őrzi Szilágyi Domokos egy kéziratos versét. A papírlap lassan pergamenné kopott, a ceruza nyoma elhalványult, de még olvasható. Aláírása nincs. „Csak” a kézirat tulajdonosa meg a szerző írását ismerők tanúsíthatják valódiságát. Keltezése sincs, de szerencsére a többi játszó kolléga ellátta dátummal versezetét. így aztán minden együtt van ahhoz, hogy a szöveg hitelességét ne vonjuk kétségbe. Amikor arra gondoltam, hogy talán nem érdektelen a költő életének e kis epizódját megismertetni, eszembe jutott egy másik történet, ami igencsak bizonyítéka annak, hogy a költő számít a hálás kortársra illetve utókorra. íme a bizonyíték! 59
