Forrás, 1994 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1994 / 8. szám - Szilágyi Domokos: Egy hídon állok (vers)
A hatvanas évek első felében magam is filológus hallgató voltam a kolozsvári egyetemen. Szilágyi Domokos akkor már végzett, ha nem tévedek, mi követtük őket. Évfolyamtársaim közt több költő-jelölt is volt, akik azóta már jelentős életművet mondhatnak magukénak. Köztük Farkas Árpád is. Mondom, diákok voltunk. A diák mindig pénztelen volt a „mi időnkben”, kevés „gyerekpénzre” futotta szüléinknek, ahogy a tőlük érkező havi apanázst neveztük, az ösztöndíj vagyis a „nyugdíj”, ha volt, cigarettára sem elegendő. S a fiúk általában többet cigarettáztak, mint a lányok, bár nem mondhatnám, hogy kullogtunk. Ezért aztán sokszor megtörtént, hogy óra végén, amikor szünetre igyekeztünk, Cini (így becézték-tük) gyakran megállt mellettem kifele menet, és cigarettát kért. Egy alkalommal arra vetemedtem, hogy megjegyzést tegyek a dologra, mire azt válaszolta, csak ne háborogjak, mert öregségemre abból fogok megélni, hogy zsíros kalappal járok és történeteket fogok mesélni róla-róluk. Később ezt nyomatékosítandó, első kötetét, a Forrásban megjelent Másnapos éneket, így dedikálta: „Kuti Márta előtt le a zsíros kalappal, mert megvette a kötetem. Szerettei Farkas Árpád. 68. dec. 20.” S most közreadjuk az említett Szilágyi Domokos-verset. Valamennyiünk örömére. Szilágyi Domokos Egy hídon állok Egy hídon állok - avagy mezőségi nyelvjárásban állok. Szájamban szerelmesen csorgadoznak a méla nyálak. Egy hídon állok. Állok egy hídon. Én rajtad állok, ó, te híd! Mondd, hogy kerülsz ide alám? Mondd: ki hitt? Egy hídon állok, s a híd alá van építve egy szürke folyam: ó, nagyon, de nagyon szürke. Mint ez a vers, olyan. A hídon állok és a híd is áll. Susog nekem, mint szerelmes legény. S csak várunk,várunk, reggeltől esteiig, s estétől reggelig: a híd meg én. Szeretem e hidat. S e szerelem bús lelkemből kinyáladzott, avítt. De egyszer majdan megáll a folyam, s akkor megindulunk: én és a híd! 60
