Forrás, 1994 (26. évfolyam, 1-12. szám)

1994 / 8. szám - Szikra János: Ez egy jó buli! Elnézést, hogy sírok… (Öt vallomás a magyar kárpótlásról) - (szociográfia)

Féljem tíz évig ingázott budapesti munkahelyére, borzasztó volt, hogy csak a hétvégeken jött haza. Érettségimmel még takarítónőnek is elmentem volna, hiába.

Ekkor, 1966-ban elköltöztünk Budapestre, mert idehaza senkinek sem kellettünk. Nagy nehezen megvettünk egy telket, kaptunk OTP-kölcsönt, közben a két gyereket taníttattuk, etettük, öltöztettük, és nagyon hosszan építkeztünk, míg elkészült a házunk Zuglóban a Mogyoródi úton. A Kohászati Alapanyag Előkészítő Vállalatnál dolgoztam mindvégig, még nyugdíjas korom után is, hatvanévesen hagytam abba. De a férjem asztmás lett, s javallották az orvosok, hogy hagyja ott Budapestet. Alacsony nyugdíjunk van, ezért is fontolgattuk a hazajövetelt. 1989- ben már rebesgették ezt a földvisszaadást. Legalább két évig tervezgettük, hogy lejövünk vidékre. Pest környékén próbálkoztunk először, de a pénzünkből se jöttünk ki, meg idegen volt minden. Akkor döntöttünk, amikor bizonyossá vált, hogy a földet vissza fogják adni. Hunyát választottuk, mert olcsók voltak a házak és itt vártuk vissza a földet.

Érd Parkvárosban volt a szüleim háza, a mi örökségünk, akkor ezt a húgommal eladtuk. 800 ezer forinttal meg egy kicsike kis spórolt pénzzel rendelkeztem, s megvásároltuk ezt a hunyai házat 600 ezer forintért. Elég jó állapotban volt, már két éve lakunk itt, fölújítottuk, meszeltük, parkettáztuk, bekötöttük a központi fűtést. S annak ellenére, hogy Hunya majdnem tanyavilág, nagyon kicsi falucska, mégiscsak egy szép otthonra találtunk. A telefon is itt van két hónapja, tizenkét csatornát fogunk a tévén, gázfűtés van, villany, víz, a telefonon keresztül a gyerekekkel is tudjuk tartani a kapcsolatot. Budapesti házunkban most kislányom lakik a családjával.

Édesanyám hat holdat vitt a téeszbe, amelyet húgommal együtt örököltünk. De hiába, mert a termelőszövetkezet használatában maradt édesanyám halála után. 1983-ban nyolcvan forintot adtak érte aranykoronánként. Nem tarthattuk meg a földet, mert nem foglalkoztunk földműveléssel. Egy része Hunyára esett, a másik Endrődön volt, és nem egészen négyezer forint megváltást kaptam érte és a húgom is. 1989-ben már kezdtem összeszedegetni a papírokat a nagyszülőktől kezdve. Amikor a kárpótlási törvények kijöttek, az én papírjaim már a kezemben voltak. Reggel hat órakor oda kellett menni a földhivatalhoz, ha estig végezni akart valaki. Emberfeletti munkát végeztek az ott dolgozók, hogy megkeressék azok papírjait, akiknek nem volt semmiféle dokumentumuk. Volt, amit nem is találtak meg. Nekünk is van hat olyan holdunk, aminek nincs nyoma a békési levéltárban. Elkallódott.

Nekem könnyű dolgom volt, mert a birtokívek betéti száma és telekkönyvi száma mind megvan. Egy napot a szarvasi földhivatalban, egyet Békésen, egyet Endrődön töltöttem el, mert többfelé vannak a földek. Tudok olyan emberről Szarvason, aki azt mondta, hogy az ő nagyapjának hatvan hold földje volt, de semmilyen papírja nincsen, a szülei meghaltak, és a földhivatalban a hatvan holdból tizenhat hold került elő. Gyomán is találkoztam vele, onnan tán két holdat igazoltak. Aki nem tudott papírt vinni, az bizony nehezen tudja bizonyítani, hogy mennyi föld jár neki. Mindegyik földhivataltól beszereztem a birtoklapot. Édesanyám testvérének, Hús néninek 167 aranykorona értékű földje jött össze, nekem és a húgomnak összesen 242 aranykorona, tehát 121 aranykorona az enyém. Ezt édesanyánk után kaptuk. Földjeink Hunyán, Endrődön és a Békési járásban voltak, ezért mindhárom helyen vehettünk volna földet az árverésen. De úgy döntöttünk, hogy legyen egy helyen a föld, és ez a hely Hunya legyen.

A család sarjai közül mindenkijött a földért kivétel nélkül, Békéscsabáról, Budapestről, ahol csak laknak, szétszóródtunk az egész országban, de ott valamennyien találkoztunk. Milyen nagy összetartó erő a föld! Elbeszélgettünk, szinte mindannyi37