Forrás, 1994 (26. évfolyam, 1-12. szám)

1994 / 8. szám - Szikra János: Ez egy jó buli! Elnézést, hogy sírok… (Öt vallomás a magyar kárpótlásról) - (szociográfia)

an egy sorban ültünk és ugyanazt a földet vásároltuk meg többnyire, amiért szegény nagyszüleink, dédszüleink annyit harcoltak és dolgoztak, mert nagyon szerették a földet.

Minden új volt, nem is ismertük a játékszabályokat. 1993 tavaszán, május körül kaptuk meg a papírokat, de már korábban elkezdődtek a szervezkedések. Mert eljött a földművelés ideje. Az nem várhat. Betyár nagy tanácstalanság volt, nem lehetett tudni, hogy mikor lesz a föld a miénk, ki veti be, mi legyen? Egy nagyon jól működő téesz tulajdonában volt Hunya minden földje. Elmentem a téeszelnökhöz, Petényi Szilárdhoz, aki nagyon szívélyesen fogadott. Kérdeztem, hogy elvállalja-e a termelőszövetkezet a művelést, ha visszaszerzem a földet? Készséggel, mondta, és biztatott, mert ők is szeretnék, ha volna munka továbbra is a tagoknak. A helyi földrendező bizottságnál hivatalosan nyilatkozni kellett, hogy a korábban beadott kárpótlási igény alapján mennyi földet várunk vissza. Ennélfogva előzetes egyezséget kötött a faluban mindenki, előzetes egyezséget, hiszen az árverésen dől el minden. Kiszámolták, hogy testvéremnek és nekem körülbelül négy-négy hektár jut, akkor még 150-150 aranykorona-igény volt benyújtva. A bizottság ki is karózta az egész területet, ez még 1992-ben történt, hogy tudjanak az emberek szántani. Ideiglenesen kijelölték a földet. Én nem a téesznek adtam haszonbérbe, hanem egy kft-vei szerződést kötöttem a testvéremmel együtt, tehát nyolc hektárra, hektáronként hétezer forintért. A 28 ezer forintot meg is kapta a húgom most decemberben, én pedig takarmányt kértem, mert jószágom van.

Az első két hunyai árverésen nem vettem részt, mert még nem kaptam meg a kárpótlási jegyeket, illetve nem azt a táblát árverezték, amelyikben én vissza akartam kapni a földet. Amikorra már mi is licitáltunk, addigra már nagyon nehéz volt földet szerezni. Mindenki abban bízott, hogy amit számára korábban kijelöltek az egyezség szerint, azt tudja megvenni. Ezer forintos névértékben ment volna ez, de egyre világosabb lett, hogy nem jut mindenkinek föld. Mindenki itt akart földhöz jutni. A téeszben volt legalább húsz-huszonöt ember, akinek régen nem volt földje, de most részarányban kaphat. A falu terjeszkedése miatt is sok földet beépítettek és a téesz- épületek is kihasítottak jókora darabokat. Megkapták jegyeiket az egykori hadifoglyok, a jogtalanul bebörtönözöttek, ezek kérem mind kaptak, bizony, van olyan is, aki száz aranykoronát kapott ilyen címen, noha régen nem volt földje. Ez nem baj. A baj az volt, hogy nem sorban árverezték a földeket, hanem szanaszét. Táblákat is megfeleztek. A mi földünk a 28-as táblában még a második, májusi árverésen sem került kalapács alá, mi pedig a megállapodás szerint más földre nem licitáltunk. De ekkor már kezdtek egymásra verni, már 1200 forintért is vettek földet, holott megegyeztek előzőleg, hogy 1000 forinton fölül nem mennek. Akkor kezdtem ideges lenni. Mi lehet itt a hiba? Itt már nem a közös, hanem az egyéni érdekről van szó.

Azt tapasztaltam, hogy a földrendező bizottság tagjainak túlnyomó része már vett földet, éreztem, hogy itt most már bármi lehet egy árverésen. Végtelen szerencsém volt, hogy az 1993. augusztus 17-ikei árverésen sor került a 28-as táblára is. Elég sokan voltunk, de még lehetett egyezkedni. Húgom 3 hektárt, én pedig 3,2 hektárt vásároltam. Olyan izgalom volt, amíg kimondták azt, hogy először, másodszor, senki többet — harmadszor, ez nekem egy örökkévalóságnak tűnt. Sikerült ötszáz forintért megvásárolni. Na, ez megtörtént, hála legyen a Jóistennek! Az igazi harc ezután kezdődött, mert más táblákat is árvereztek és egyre több volt az igénylő. Kárpótlási jegyeim fele akkor még megmaradt. Kétszázan voltunk az árverésen. Megjelentek a nagy halak, olyan is jött, akinek 800 aranykoronája volt, meg 1000. Sokan blöfföltek a folyosón történő egyezkedésen. Több koronát mondtak be, mint amennyiük volt. így kiszorították a kevesebb jeggyel rendelkezőket és a félénkebbe- ket. Svájcból, Ausztráliából is jöttek, mert értékes itt a föld. A 3,2 hektár megvétele

38