Forrás, 1994 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1994 / 8. szám - Bisztray Ádám: Nannyó; Kakastaréj-erdőcskével; Péntek éjjelén (versek)
de egy kútnak kerekén ma is magától csörren a hosszú lánc, és nemcsak a mélység mértéke, de a távolságé is tiéd, meddig futhat a ribiszkés ösvényen megkötött komondorod, meddig ér mennydörgő ugatása, megszakadt és újrakezdett álom. Két kezemben elférnek megárvult tárgyaid, gyöngyház olvasó, beszegzett ajakkal úrangyala, szemüveg, ami engem látni segített, nekem írt betűket, mártogatós tollat. Kékséges kék, földbarna és erdőzöld foltok mögül hiányzik arcod, a szívkirályt kivető kártyáid sem rakhatók többé össze. Péntek éjjelén Semmit nem tudok értük tenni, hosszú életem ebben telik, bennszülött voltam köztük első szavaimtól fogva, szalmakalapjukat fejembe nyomták, menjek velük aratni, mezítláb lépjem az árpatarlót, sárga agyagkorsóból igyák, ha szomjazom, s orromba ragadjon örökre ragadósan a zsíros-tőgymeleg tej illata, kását egyek, ha kérek kenyeret este, vigyem-húzzam a fagereblyét, hasznosság szerszámait, udvaron-kút körül, hová ejti sűrűn fehér pihéit a nyárfa, bőröm színe a Napon pedig beérett, a gyeplőszíj efféle barna, s beszédjük is elárul azóta, mint Pétert péntek éjjelén. 9
