Forrás, 1994 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1994 / 8. szám - Darvasi László: A Frank nevű ember (novella)
Darvasi László A Frank nevű ember D élelőtt volt. A fiú a trágyát hordta éppen, amikor a Petrik-lány megállt előtte, és leeresztett pilláikkal sokáig nézte. Mintha a látványból, a gépiesen ismétlődő le- és fel- hajlásokból akarta volna kiszűrni mindazt a hiábavalóságot, ami már nem is a fiúra, hanem a földre, a szélre, s a közeli Korsós major zölden lobogó nyárfádra tartozott. Úgy lehet, igaza volt Petrik gazda lányának. A fiú posztóingje alá betévedt a meg-meglibbenő szél, bőrét megborzolta, kese haját összekócolta, és a szája is úgy fénylett a nyáltól, mintha bezsírozta volna. A világ nem sokszor nem olyan, hogy illene valamilyennek lenni. A lány sokáig nem mozdult, de amikor meghallotta, hogy Petrikné énekelni kezd a nyári konyhában, megszólította. Elmondod, végre? A fiú lassan a villanyélre támaszkodott. Nem, mondta lihegve, ingujjával törölgette a homlokát. Nem mondom el. Elvitetlek apámmal, mondta a gazda lánya. A fiú rossz fogakkal felnevetett, és újra meglendítette a villát. Felcsapott egy darabka szart, ami a lány elé hullott és összepettyezte a lábszárát. Nem akarod elmondani, kérdezte a gazda lánya. A fiú újra abbahagyta a munkát, hosszan nézte a lány merev, mozdulatlan arcát, és egyáltalán nem hitt neki. De a Petrik-lány akkor intett, s elszántan indult az ólak mögé. A fiú körbenézett, s mert nem látta a gazdát, sem pedig valamelyik emberét, utána ment. Addigra a lány már a deszkapalánknak támaszkodva rágta a füvet, és megvető, utálkozó arcot vágott. Hogy te milyen utolsó szemét vagy, mondta. A fiú megtörölte kezét a fűben, egészen közel lépett hozzá. Papsajt, kérdezte cinkosan. El foglak vitetni, nézett rá a gazda lánya. Aztán indulatosan megrántotta a blúzát. Nagyot pattant a derékcsat, s a blúz szabadon libegett a has fehér foltja előtt. A fiú két kézzel nyúlt a gyenge, városi szövet alá. Hüvelykujjával kitapogatta a köldök mélyedését, s addig feszítette, mígnem érezte, hogy a lány tovább már nem bír ellenállni. De nem engedte fel- jajdulni. Gyorsan fentebb csúsztatta a kezét, miközben a lány ajkai elnyíltak egymástól. A fiú már olyan közel állt hozzá, hogy belélegzett a szájába. Egyszer úgyis elvitetlek, lihegte a lány. Kicsi mellei voltak. A fiú arra gondolt, hogy az ilyen nők nagyon félnek valamitől, és csak addig tudják eltitkolni a keserűségüket, amíg a bádoglavór fölé nem hajolnak. Tartotta az apró és akaratos melleket, és nem mozgatta az ujjait. Furcsa volt, hogy mindkét tenyerében érezte a szívdobogást. 4
