Forrás, 1994 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1994 / 8. szám - Kerék Imre: Epistula Szepesi Attilához; Az erdőhöz; HB (versek)
forgásit figyelve, talán felejtem még iménti görbe agyarkodását, mérges fullánkját a tsalárd barátnak, az’ ki lopónak alított két szótska miatt, mivelhogy őket, úgymond, műveiből oroztam; s volt kegyes, hozzám dedicálva még elküldeni könyvét. S ím, azolta régi barátaim köztt, mint bőrét a varga, sűrűn eláztat, hellyét nem lelvén, nevemet szapulja. - Vajh, mit akar még? Meddig ás, vés, fúr, kotor egyre, meddig? Megcsapván a gőg szele agyvelőjét, mért nem nyughat, bár neve benne már a Szent Protokollban? Várja tán, hogy én is a czimborái, kába temjénzői sorába álljak? Tőlem félti Virgil, Ovid s Homérnak zöld laurussát? Bosszonkodjam-é, vagy akár kaczagjak e magát felhőkbe magasztaló nagy vates dölyfén? Lombjaidon susogd ki, óh kies erdő. HB Csanádi Imre halálhírére Elmentél te is, Imre, arra a tájra, hová mind járou vogymuk egyszer és hova sanda eföldi gáncsok, vad tülekvés hangjai el sose jutnak, s hol már várnak meghitt-nyájas égi körükbe régi s új nagyok, kiket egyként nagyrabecsültél: Bornemissza, Kosztolányi, Arany, Weöres, Illyés - ámde műved itt marad és míg él a magyar nyelv: titkos rádiumként messzire szétsugarazva, működik helyetted is immár... Ég veled, Imre! 1990 3
