Forrás, 1994 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1994 / 7. szám - Elek Tibor: Ismeretterjesztés magas szinten (Széljegyzetek Görömbei András Napjaink kisebbségi magyar irodalma című könyvéhez)
Elek Tibor Ismeretterjesztés magas szinten* Széljegyzetek Görömbei András Napjaink kisebbségi magyar irodalma című könyvéhez p örömbei András közismerten a határainkon túli kisebbségi magyar irodalmak egyik legjobb ismerője. Az a körülbelül féltucatnyi (legyen tucatnyi) irodalomtörténész, kritikus, aki szintén következetesen figyelemmel kíséri ezen irodalmakat, talán nem sértődne meg akkor sem, ha az előbbi megállapításból az „egyik” jelzőt elhagytam volna, de jobb a békesség. Tény, hogy Görömbei évtizedek óta rendszeresen szemlézi, kritikákkal, tanulmányokkal követi nyomon a kisebbségi magyar irodalmak kibontakozását, gazdagodását. Ezen túl és részben ezzel párhuzamosan már a hetvenes évek végén, a nyolcvanas évek elején megalkotta az addigi ismereteit összegző műveket is. A csehszlovákiai magyar irodalom 1945-1980 című irodalomtörténeti szintézise 1982-ben jelent meg, a Bertha Zoltánnal közösen írt A hetvenes évek romániai magyar irodalma című méltán nagy figyelmet keltett munkája 1983-ban, majd 1984-ben a Napjaink nemzetiségi magyar irodalmai I-II című tanulmánynak minősített összegzése és a kísérő szöveggyűjtemény. Két évvel korábban, 1982-ben került a boltokba az akadémiai irodalomtörténeti sorozat részeként A határon túli magyar irodalom című kézikönyv. Ez a nagy érdeklődéssel várt munka több ponton csalódást keltett a szakmai körök, de a hozzáértő, tájékozott olvasó számára is. Többek között azért, mert a nyugati magyar irodalmakról szóló részt írták csak hazai irodalomtörténészek, a kisebbségi magyar irodalmakat (egyébként felkészült) helyi irodalomtörténészek jóval korábbi tanulmányai mutatták be. így azok az áttekintések, még a kiegészítések ellenére is hiányosak, az adott pillanat irodalmi helyzeteitől és műveitől jóval elmaradtak voltak, arról nem is beszélve, hogy egyik-másik mennyi vitatható megállapítást és értékítéletet tartalmazott. A kötet egésze pedig eltérő szemléletű, értékrendű és módszerű részekre hullott szét. Görömbei a könyvről írott szakszerű bírálatában nemcsak sajnálkozásának ad hangot, de utólag újraolvasva, mintha elszánt fogadalmat is tenne, amikor így sóhajt fel: „Csak sajnálni lehet ezt a kényelmes megoldást, mert lemondott a szellemi nyereségről, amit egy új, itthon készült irodalomtörténet feltétlenüljelentene. Nekünk nem szabad megelégednünk az átvétellel, meg kell csinálnunk a magunk irodalomtörténetét, a magunk ítéletét, értékrendjét tanúsítva”. Két év múlva meg is jelent a saját, egyszemélyes nemzetiségi magyar irodalomtörténeti tanulmánya, mintegy első, jelentős lépésként a kitűzött cél felé. Imponáló tárgyi tudása, bibliográfikus ismeretei, alapos előtanulmányai szinte predesztinálták, akár egy személyben is, ennek a feladatnak az elvégzésére. * Részlet a szerzőnek a közeljövőben a Kalligram Kiadó gondozásában megjelenő Szabadságszerelem című tanulmánykötetéből. 91
