Forrás, 1994 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1994 / 7. szám - Gömöri György: Kerényi „halacskái” (Gráciáról, szubjektiven és objektíven)
gyeiül tanulni a fogoly lengyel lányoktól, akikkel megosztotta priccsét. Ehhez a tábor-örökséghez teljes életén át hű maradt; nyaranta, amikor rövidujjú ruhát viselt, lehetett látni karján a beletetovált fogolyszámot. Ennek az alapvető élménynek a szellemében Grácia mindig az üldözöttekkel, a kitagadottakkal, az elnyomottakkal volt szolidáris; még élete végén is, amikor törött gerinccel, ágyhoz kötötten még aláírta a Popieluszko atya orv meggyilkolása ellen tiltakozó magyarországi levelet. Igaz, emigráns apja miatt sokáig hátrányos megkülönböztetésben volt része, de Grácia sohasem törleszkedett a hatalomhoz, tisztességét, becsületét megőrizte mindhalálig. Nem volt pedig könnyű élete. A társkapcsolatokban nem volt szerencséje: a legtöbb férfi túl intelligensnek, kékharisnya-szerűnek találhatta. Tudok egy fordítással foglalkozó férjről (ez magyar volt), akivel csak nagyon rövid ideig éltek együtt. Ettől függetlenül Grácia nem volt boldogtalan — a munka töltötte be életét, no meg a barátok. Termékeny és sokoldalú műfordító volt, írói ambíciókkal: írt kisprózát és verset, szabálytalan műkritikát és tudósítást a lengyelországi pápalátogatásról. Két verseskötete jelent meg, közülük az 1968-as .Azonosulások” a jobbik, de még ebben is vannak szentimentális, önsajnálattól csöpögő versek. Hogy őszinte érzés ihlette őket? Bizonyára. De ha formailag tudott is Grácia elfogadható modern verset írni, azért nyilvánvaló, hogy nem ez volt az igazi műfaja. Akkor már inkább a sokféle kispróza, annak is inkább a lengyel-tárgyú része, bár Grácia írt Cseh Tamásról is, meg Sándor Györgyről elismerő sorokat. A kritika. Igen, írt egy könyvet lengyelül Varsóban, Miron Bialoszewski színházáról, Roman Taborski professzor volt a promotora. Ennek a címe: ,A költészet eltán- colása”. Bialoszewski, az ún. „ötvenhatos hullám” egyik legfontosabb költője, kitalált magának egy költői kamaraszínházat. Ez kb. nyolc évig (1955-1963) működött, magának Mironnak és Ludmila Murawskának az előadásában és nagy hatással volt az újabb lengyel színházra, Mrozsekre, Rózewiczre, azt hiszem, még Tadeusz Kantorra is. Grácia látható elégtétellel írja egyhelyütt: „Bialoszewski... pizsamában egyedül táncolja-énekli végig 1969 őszén Dabrowski téri lakásán egyik hosszabb darabját. Nekem, illetve hármunknak...” A Miro képeire emlékeztető Miron volt Kerényi Grácia nagy fordítói szerelme és találata. Ez a különös észjárású, nyelvromboló-nyelvújító, szófacsargató költő és író meg is szerette kedvesen-erőszakos hódolóját, és fordítóját; több írásában szerepel egy bizonyos „Gracja-Wegierka” (magyar Grácia), többnyire humoros szövegkörnyezetben, valahogy bensőségesen. Grácia egyszer engem is elcipelt Mironhoz, amikor éppen Varsóban jártam; rám a Mester nem tett különösebb benyomást, csak azon csodálkoztam, hogy délután kettőkor még lefüggönyözött szobában alszik — akkor mikor dolgozik? (Válasz: ahogy jön. Többnyire éjjel.) Grácia egy teljes kötetnyit for- dított-fordíttatott Weöres Sándorral Mironból, ez volt a „Micsoda szerencse” című kötet, ahol remekül sikerült Bialoszewski metanyelvének átültetése magyarba. De Gráciának köszönhetjük Bialoszewki legnépszerűbb prózai művét is magyarul, a „Napraforgók ünnepe” címen megjelent emlékezést az 1944-es varsói felkelésről. A legtöbb könyvet a felkelésről vagy a benne részt vevő katonák, vagy a történészek írták, s mindaddig, amíg Miron papírra nem vetette, hiányzott egy civil beszámolója arról, milyen is volt ez a felkelés, amelyben (mellesleg) tízszer annyi polgári lakos pusztult el, mint lengyel harcos. Ennek a könyvnek van levegője, mert Mironnál jobban kevesen ismerték Varsót — azt a régi Varsót, ami a romok alatt maradt. De soroljuk tovább, ki mindenkit fordított még Grácia. Mrozseket, akkor, amikor nemhogy ez a szerző nem volt Magyarországon „divatban” — előadni is alig lehetett, esetleg valahol egy eldugott kis vidéki színházban. Mrozsek persze később Párizsban telepedett le, de addigra már világhírű volt, nem lehetett ignorálni, Odojewskit 88
