Forrás, 1994 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1994 / 7. szám - Gömöri György: Kerényi „halacskái” (Gráciáról, szubjektiven és objektíven)
is Grácia fordította, ő is ‘68 után Jan Kott is kinn maradt, Andrzejewskit pedig pár évig feketelistára tették Varsóban. Egyszóval az élő lengyelek közül Gráciát szinte mágneses erővel vonzották azok, akiknek előbb-utóbb meggyűlt a baja a kommunista rendszerrel. A lengyel költők közül — és Grácia a romantikus Slowackitól a legfiatalabbakig igen sokat fordított — különösen sikerültek Szymborska-, Woroszylski- és Ewa Lips- ka átültetései. A költői prózájú elbeszélők közül már említettem Odojewskit („Menedék-sziget címen fordította a Wyspa ocalenia c. regényét); Jacek Bochenski is azok közé tartozott, akiket kedvvel fordított. Persze Bochenski „Isteni Juliusza” is beleillik a korábban említett „rendszeringerlő” modellbe — ő klasszikus példákon bizonyítja, hogy „nincsen új a nap alatt”, a totalitáriánus megoldások időtlenségét, univerzalitását. Gondolom, Grácia klasszika-filológia műveltsége is segített a fordításban (különben görög drámákat is fordított, azt hiszem, azokat is nagyon jól). Érdekes módon Zbigniew Herbertet, akinél szintén megvolt a klasszikus háttér, Grácia már nem kedvelte annyira, levelezésünkben felbukkan a véleménykülönbség: ki a fontosabb költő, Bialoszewski-e, vagy Herbert? és egy-egy Herbert-sor értelmezésén is vitába keveredtünk. Szerencsére a szerzőt mindketten jól ismertük, s így meg lehetett tőle kérdezni (akkor még), hogy kinek van igaza. Azt viszont aránylag kevesen tudják Magyarországon, milyen hatalmas munkát végzett Grácia a másik oldalon, „választott szülőföldjén”, a Visztula partján. Számos jó lengyel költőt ösztönzött magyar versek fordítására, akár „halacskából” (rybka-nak hívják lengyelül a nyersfordítást), akár úgy, hogy az illető még magyarul is megtanult egy keveset. Készült a hetvenes évek elején Varsóban egy nagy magyar költői antológia, egy kisebbfajta „Hét évszázad”. Ezt Csapiáros István, Andrzej Sieroszewski és Grácia szerkesztették. A két egyetemi ember is megtette a magáét, de talán nem tévedek, amikor úgy vélem, Gráciának oroszlánrésze volt az antológia sikerében. Kitűnő érzékkel tudott „párosítani” embereket, kiválasztani a legjobb lengyel fordítót egy adott magyar szövegre. így például a paraszti származású Ta- deusz Nowakkal fordíttatott Aranyt és Nagy Lászlót, Miron Bialoszewskivel Weörest, Miedzyrzeckivel Illyést. Sokan Grácia kedvéért „szálltak be” ebbe az 1975-ben megjelent közel hatszázlapos antológiába* és így lett az a magyar költészet első reprezentatív gyűjteménye lengyelül, amit majd még évtizedek múlva is haszonnal lehet föllapozni. (Ezért és egész életművéért Gráciát ki is tüntették - de csak a lengyelek...) Sok közös lengyel barátunk volt Gráciával - az örökifjú Camilla Mondral mellett talán a legrégibb az a Wiktor Woroszylski, akinek 1956 október-novemberében írt „Magyarországi napló”-ját éppen Grácia fordította magyarra és adta ki (úgy emlékszem, 84-ben) Krassónál, szamizdatban. Wiktor verseit mindketten fordítottuk - a politikailag „rázósabbakat” én, a párizsi Irodalmi Újságnak, a líraiabbakat - amelyek otthon is közölhetők voltak — Grácia. Azóta Wiktor járt már többször az új, a rendszerváltás utáni Magyarországon, 1993-ban Nagy Imre emlékplakettet is kapott. Nem véletlen, hogy az ő rövid, bájosan önirónikus versével zárom ezt az emlékezést barátunkra, két irodalom „kettős ügynökére” és nagykövetére, Kerényi Gráciára: Magyarul Valamelyik este hirtelen * Antológiapoezji wegierskiej, PIW, Varsó, 1975. 89
