Forrás, 1994 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1994 / 7. szám - Pilinszky János: Harmadnapon (Domokos Mátyás sorozata)
E „sovány” termés anyaga: a szenvedés. A létezés fájdalmáról beszél szüntelenül, olyan örök érzésről, amely más költők oeuvre-jében esetleg lokalizálható és elhatárolható hangulatként vagy intellektuális melanchóliaként jelentkezik, őnála azonban életérzés, egy angyalian tiszta lélek panasza, melynek igazságát, jogosultságát és megrendítő emberi voltát nem lehet elvitatni. Költészetének szomorúsága, sőt: költészetének a drámája ezért sem szorítható bele politikai kategóriákba, csupán egy különleges életsors és különleges idegrendszer szükségszerű függvényeként értelmezhetőek; költészete azonban a művészi kifejezés ereje révén valami, minden emberben közös és rokon réteget érint, s így válik a maga módján egyetemessé. A szenvedés alapforrása kétségtelenül a második világháború; a pusztításnak és a pusztulásnak olyan apokaliptikus iszonyata, amelytől Pilinszky nem tudott megszabadulni azóta sem. Mindehhez azonban hozzájárul Pilinszky egyéni élete és sorsa, amely itt, egy lektori jelentés keretein belül tovább már nem elemezhető... Szenvedése és magánya olyannyira tökéletes, hogy ebben Isten - akihez minden tételes vallástól független, zaklatottan modem és fájdalmas religio fűzi, a „függés” legtisztább, ősi értelmében - nem tud neki segítséget adni. Szinte az ortodox egzisztencializmus komor, közönyös Istene ő, s ez csak betetőzi a lélek szenvedését. Meggyőződésem, hogy ebben a kivételes esetben, melyet Pilinszky költői rangja és költői felelősségtudata is félreérthetetlenné tesz, a kiadó nyugodt szívvel és tiszta lelkiismerettel jelentetheti meg a magyar költészet történetének egyik legszuggesztívebb, emberileg legmegrázóbb és művészileg legjelentékenyebb verseskötetét. A kötetet - így, ahogy van - kiadásra javaslom. Budapest, 1958. június 30. * * * Pilinszky költészetének a súlyát, katartikus hatását jelzi, hogy még azok is, akik más világfelfogás vallói — vagy tettetői — voltak, tulajdonképpen ugyanúgy írták le azok is ezt a költészetet, legfeljebb nagyobb távolságtartással, vagy éppenséggel fonákjáról, negatív előjelekkel. Erejét, nagyságát, maradandó költői értékeit azonban senki sem vonta kétségbe. — íme, két jellemző példa azokból a hónapokból, amikor a kézirat, melynek címe közben folyton változott, a kiadóban vesztegelt: Pilinszky János: Trapéz és korlát Részletek egy lektori jelentésből Talán azzal keződött az egész, hogy beletaszították a világháború forgóiba, mint egy elemésztendő állatkát, s végigsodródott a pokol labirintusain... az emberi világhoz vezető horgonykötelei élszakadoztak, a pokoltól pedig, amelyet most már mindörökre emlékeiben hordoz, nem sikerült megszabadulnia. Mint jéghegyek közé ékelődött hajó, kétségbeesett jeleket, üzeneteket küld az emberiségnek anélkül, hogy mentésre várna, s ha belegondolunk, talán el sem fogadná a segítő kezet. „A semmi ágán ül szíve” vacogva, mint óriási elődjéé, de nem gyűlnek köréje testvéri csillagok. Magasrendű, erősen intellektuális s mégis démoni erőkkel viaskodó költészettel állunk szemben, ahol iszonyú erők, félelmek, elvontan is borzongató szörnyek feszegetik a végletesen tömör kovácsolású, nagyon egyszerű formák ez idáig még áttörhetetlen abroncsait. Látszatra távol áll ez a költészet az emberi világtól... Agyakran feloldhatatlan szimbólumok, a vibráló érzések a való életben, Pilinszky hétköznapjaiban gyö81
