Forrás, 1994 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1994 / 7. szám - Gáll Ernő: A Csipkerózsika-vita és utórezgései
délyi szorongást tolmácsolt, hanem számos kis nép, főként a hátrányos megkülönböztetést elszenvedő nemzetiségek-kisebbségek írástudóit foglalkoztatja. A Csipkerózsika-vita egyik érdeme — s ezt ma, másfél évtized múltán világosan látni —, hogy erre a szívszorongató kérdésre érvényes feleleteket adott. A jövő perspektívájában is. Az egyik válaszadó Szász János volt, aki a vitatott kérdést századunk jellegzetes fejleményének, a nemzeti-nemzetiségi lét, a jogegyenlőségért vívott küzdelmek fokozódó szerepének az összefüggései között vizsgálta. Jól látta, hogy ez egyenlőségek csökkentése, illetve folyamatos felszámolása nem a szűk par- tikularizmus győzelmét, hanem az egyetemes emberi érdekek hatékonyabb érvényesülését hozza magával. „Az emberi méltóság alapja nem egyéb, mint minden emberi közösség és benne és általa minden emberi egyed egyenlősége.”13 Nem titok Szász János számára, hogy az egyetemes kérdések megoldásához a sajátosságok különösségeinek az útján lehet csak eljutni, ám az sem marad rejtve e- lőtte, hogy az abszolutizált sajátosság fékevesztett nacionalizmussá, avagy tényleg önelégült, ásatag vidékiességgé manipulálható. És végül a változatlanul időszerű következtetés levonásához jut el: „irodalmunk sajátossága csakis a sajátosságok ellentmondó egységében fölfogható.” Ez a sokszínűséget dicsérő tanulság maradéktalanul összecseng Láng Gusztáv vitacikkének — a mához is szóló — konklúziójával:,,A nemzetiség lételeme a demokrácia és a türelem; elképzelhetetlen ellentmondás számomra, hogy afelé a társadalmi makrostruktúra felé, amelyben nemzetiségként élek, az anyanyelvemnek és művelődésemnek nélkülözhetetlen tolerancia-igényét képviseljem, miközben saját nemzetiségi közösségem felé diktatórikus elvárásokkal lépnek fel. A nemzetiség a tolerancia modellje kell hogy legyen sajátos belső struktúrájában is, ezt követeli mind létének elvont etikuma, mind annak gyakorlati szükségletei. Elképzelhetetlen számomra a dogma kötelékeinek szaggatása, s ugyanakkor saját dogmák vakbuzgó tisztelete”14. Sütő András már válaszában, utóiratként közölte, hogy - az Igaz Szó szerkesztőségének jóvoltából — (cikke leadása után) elolvashatta Láng írását, amelynek vitamódszerét, érvelésének higgadtságát továbbgondolásra késztetőnek tartja. A kilenc évvel később közölt szemelvények között pedig azt a passzust idézte tőle, amelyben a helyi alkotások nagyvilági értékek alapján való megmérettetésének egyetlen kritériumát a valóban nemzetközi mércét megütő teljesítményben jelöli meg. Láng Gusztáv vitairata engem kétszeresen érintett. Elsősorban (noha nevemet nem említi) éppen a sajátosság s az egyetemesség, illetve a nemzetiségi tudat viszonylatában, másodsorban a Korunk „új” folyamának okán. Cikkének alcíme ugyanis a következő volt: Széljegyzetek Balogh Edgár Az őszinte Korunk-kép és Sütő András Csipkerózsika című cikkéhez.” Ebből kitűnik, hogy a polémiájában nem csupán Sütő esszéjét, hanem Balogh Edgár ama vitacikkét is taglalja, amelyben az utóbbi Tóth Sándornak válaszol. Mégpedig a követendő Korunk-hagyomány, illetve az 1957-ben indult folyam funkciójának kérdésében.15 Láng Gusztáv azzal indokolja a két írás közös nevezőre hozását, illetve együttes megbírálását, hogy mindkettőben a „gyökérekre” hivatkozó szemlélet bukkant elő. O viszont egyrészt úgy vélte, hogy ez a jelző s a benne/általa kifejeződő felfogás már eltűnt a romániai magyar kritika szótárából, másrészt újrajelentkezésüket károsnak találja. Bírálatával egy, a korszerűségnek, az európai modelleknek ellentmondó s a vidékies betokosodást elősegítő orientációt kíván elhárítani. A vitába ilyetén13 Szász János: Sajátosság és egyetemesség, Igaz Szó,1978. ll.sz. 14 Láng Gusztáv: Egy régi vita kísértete, Igaz Szó, 1978, 9.sz. 15 Balogh Edgár: Őszinte Korunk-kép, NyIRK, 1978, l.sz. 57
